Rollán ott lehet Athénban

Vágólapra másolva!
Jesús Rollán, minden idők egyik legnagyszerűbb vízilabda kapusa - jóllehet áprilisban bejelentette visszavonulását - mégiscsak ott lehet a spanyol válogatottban az athéni olimpián.
Vágólapra másolva!

A 36 esztendős kapuvédő, aki a legutóbbi szezont Katalóniában, a CN Sabadell csapatában játszotta, hátgerincproblémái miatt döntött a befejezés mellett. Mostanában azonban állapota olyannyira megjavult, hogy a kapusgondokkal küszködő spanyol szakvezető, Joan Jané fontolgatja visszahívását.

A dologban az a legérdekesebb, hogy az olimpiai arany- (1996) és ezüstéremmel (1992), továbbá két világbajnoki aranyéremmel (1998, 2001) büszkélkedő madridi születésű csodakapus ősztől már az olasz A-1 osztályú Chiavari szerződtetett edzője. A spanyol válogatottnak nincs igazán jó kapusa, Andreo nem üti meg Rollán klasszisát, így létkérdés az ibériaiaknak, hogy visszaédesgessék legendás játékosukat, aki 1995-ben a CN Catalunyával Bajnokcsapatok Európa-kupáját is nyert, majd később Olaszországban a Pro Recco együttesében remekelt.

Rollánnak a Long Beachben, június 16. és 18. között sorra kerülő Világliga hatos döntő lesz a vízválasztó. Ha ott értékelhető teljesítményt nyújt, és nem fáj a háta, akkor ott lesz az olimpián régi csapattársaival, Salvador Gómezzel, Pedrerollal, Ballarttal, Moróval és a Kubából honosított herkulesi termetű centerrel, Iván Pérezzel.

Ch. Gáll András