Kikaptak az Egyesült Államoktól férfi pólósaink

Vágólapra másolva!
A férfivízilabda Világligában július 16-18. között rendezik a szuperdöntőt, hat válogatott részvételével. Az olimpiai és világbajnok magyar együttes már ott van a Long Beach-i fináléban, ahhoz azonban, hogy a kiemelést jelentő első helyet megszerezze a B csoportban, hátra lévő három meccsét kivétel nélkül meg kell nyernie. Hétfőn délután - hazai idő szerint éjfélkor - ugyanis 11-9-re kikapott a házigazda amerikai együttestől.
Vágólapra másolva!

Sajnos, elszúrtuk! - Kiss Gergely naplója

A Newport Beach-i (Los Angeles térsége) uszodában rendezett találkozón Benedek négy, Steinmetz Ádám két, Madaras, Biros és Fodor egy-egy gólt szerzett.

"Csak magunkat okolhatjuk a vereségért, az elején pocsékul védekeztünk emberhátrányban. Bár az is igaz, a kanadai, lengyel bírópáros egy kicsit furán fújt az elején. Most már nincs más választásunk, szerdán meg kell vernünk az amerikaiakat a visszavágón, majd szombaton és vasárnap az ausztrálokat, hogy csoportelsőként jussunk a döntőbe" - mondta a magyar csapat egyik erőssége, Biros Péter.

B csoport, 5. forduló, 1. mérkőzés:
Egyesült Államok - Magyarország 11-9

A forduló második találkozójára magyar idő szerint csütörtök hajnalban kerül sor ugyancsak Newport Beach-ben.

Ch. Gáll András