Irány Long Beach!

Kiss Gergely olimpiai naplója kizárólagosan az [origo]-nak, 6. rész.

Az az igazság, a szerb-montenegróiak - nem tehetek róla, mindig jugót akarok mondani - motiváltabbak voltak kedden este a Világliga-meccsen, mintha fontosabb is lett volna nekik, hogy az utolsó négy, ellenünk játszott mérkőzésükből legalább egyet megnyerjenek -, így aztán meg is nyerték, 11-8-ra. Benedek Tibi ezúttal sem játszhatott, nem jött még rendbe teljesen. Most "csak" háromezren jöttek ki az uszodába, de azért paprikás volt a hangulat. 6-6-ig jól tartottuk magunkat - 1-3-ról és 2-5-ről egyenlítettünk -, ekkor azt hittem, talán meg is tudjuk nyerni a mérkőzést. Nem tudtuk. 7-6-os szerb vezetésnél kétszer is hagytuk, hogy a legjobb lövőjük, Sapics bombázzon kapura, mindkettőből gól lett, így aztán végleg elhúztak a házigazdák.

Sebaj, legutóbbi négy, belgrádi mérkőzésünkből hármat mi nyertünk, ez nem olyan rossz mérleg...

Nekem egy gólt sikerült lőnöm, abban a periódusban, amikor jól ment a csapatnak is.
Most már csak négy találkozónk van hátra a csoportban, s mind a négyet - kettőt az amerikaiak, kettőt az ausztrálok ellen - a kaliforniai Long Beachben játsszuk, ahová holnap, azaz csütörtök reggel utazunk el. Jelenleg csoportunk élén állunk, remélem, ez így marad a tengerentúlon is.

Mivel szerdán hajnali háromnegyed négykor értünk haza busszal Belgrádból, ezt a röpke 24 órát a családdal - Viktória lányommal és drága feleségemmel - töltöm. Az olimpiai felkészülésben az a legrosszabb - úgyszólván az egyetlen rossz -, hogy alig vagyok együtt a szeretteimmel.

Szóval, irány Long Beach! Július 20-ig leszünk távol, mi vagyunk a Világliga címvédői, bízom benne, hogy július 20. után is azok maradunk! Az [origo] olvasói pedig készüljenek: Kaliforniából is folytatom a naplóírást, manapság, az internet világában ez már nem ördöngösség.