Olimpiatörténet a könyvespolcra

Vágólapra másolva!
Olimpiai játékok Athéntól Athénig címmel igazán aktuális könyv jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában, s a reprezentatív, 334 oldalas, gazdagon illusztrált kiadvány jelenleg a legátfogóbb mű az ötkarikás játékok történetét illetően.
Vágólapra másolva!

"A tolerancia, a szolidaritás, a béke és a népek barátsága jegyében újjászületett olimpiai játékok idén ismét visszatérnek őshazájuk, Görögország földjére. Erre a különleges alkalomra készítette el a L'Équipe folyóirat és a lausanne-i Olimpiai Múzeum e nagyszabású kötetet, mely az újkori olimpiák történetét idézi fel a legelső, 1896-os athéni olimpiától egészen a 2004-ben rendezendő XXVIII., újabb ötkarikás játékokig. (...) E különleges könyvben az örök olimpiai láng, az emberiség legszebb reményei tükröződnek vissza" - írja az Olimpiai játékok Athéntól Athénig című könyv előszavában Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.

A könyv magyar kiadását pénteken mutatták be. Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára méltatásában kiemelte, hogy az olimpiák történetét és az olimpiai mozgalmat illetően a legátfogóbb mű kerül immár Magyarországon is forgalomba. A kiadvány az ötkarikás játékok kimagasló egyéniségeinek bemutatásán és a nagy sztorikon túl 1896-tól 2000-ig felsorolja az olimpiai bajnokokat, közli a játékok éremtábláját, a magyar kiadás pedig az olimpiák valamennyi magyar éremszerzőjének nevét is tartalmazza.

Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója a bemutatón elmondta, hogy Európa keleti régiójából elsőként szerezték meg a kiadás jogát. A reprezentatív, 334 oldalas, gazdagon illusztrált kiadvány 6990 forintért vásárolható meg a könyvesboltokban.

Fábik Tibor