Öttusa-vb: Vörös Zsuzsanna megvédte címét

Vágólapra másolva!
Megvédve címét aranyérmet szerzett Vörös Zsuzsanna a moszkvai öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyében. A második helyen a brit Kate Allenby, a harmadikon a fehérorosz Tatjana Mazurkevics végzett. Szatmári Adrienn 20., Füri Csilla 25. lett.
Vágólapra másolva!

Vörös, aki mostani sikerével már a harmadik egyéni világbajnoki címét gyűjtötte be - előzőleg 1999-ben Budapesten, illetve tavaly az olaszországi Pesaróban diadalmaskodott, emellett 1998-ban és 2002-ben második volt - gyakorlatilag az első pillanattól az utolsóig remek teljesítményt nyújtott. A legrosszabb pozícióban a lövészet utáni nyolcadik hellyel volt, igaz, már akkor is annyi ponttal állt, mint az ötödik.

Az első tusában 179 körig jutott, s ezzel a győztes német Kim Raisnertől csupán hárommal maradt el. A vívásban 20 győzelemmel négyes holtversenyben a negyedik lett, s összetettben felzárkózott közvetlenül a dobogósok mögé. Ezt követően a 200 métert 2:14.38 perc alatt, a második legjobb eredménnyel úszta le, innentől kezdve pedig már az élen állt. A szépen kialakított lovaspályán rendkívül magabiztosan irányította lovát, csupán időtúllépés miatt vesztett pontokat, de az előnyét így is tovább növelte. Egyúttal nyilvánvalóvá vált, hogy - hacsak sérülés nem jön közbe - másodiknál nem végezhet rosszabb helyen.

A 3000 méteres futást elsőként kezdte, 11 másodperccel hamarabb, mint a másodikként rajtoló Allenby. A brit az elején faragott néhány métert a hátrányából, de a hajrában egyre jobban leszakadt, s lélekben már jóval a célba érkezés előtt feladta a versenyt. Vörös remekül osztotta be az erejét, ezúttal nem a hajrára hagyta a döntést, s viszonylag nagy fölénnyel futott a célba.

"Az aktív női öttusázók közül én vagyok az egyetlen háromszoros egyéni világbajnok" - kezdte értékelését. "Örülök, hogy megvédtem a címem, nem volt egyszerű. A lövészetem végén három nyolcas is becsúszott, de ezzel az eredménnyel is sikerült feledtetnem a selejtezőbeli gyengébb teljesítményemet. A jó vívásomnak nagyon örülök, és annak is, hogy egyéni csúcsot úsztam. A lovaglástól kicsit tartottam, de nem volt probléma, azután pedig már bíztam benne, hogy meglesz a győzelem. Kicsit meglepett, hogy az elején megközelített Allenby, de tudtam tartani a tempót, az utolsó 500 méteren pedig még növeltem is az előnyömet."

Szatmári Adrienn és Füri Csilla egymáséhoz hasonló versenyt produkált, a lövészetben és a vívásban mindketten a mezőny hátsó felében végeztek, a harmadik számtól kezdve azonban fokozatosan zárkóztak fel, a nagy ponthátrány miatt azonban nem tudtak jelentősen előre lépni.

Egyéni verseny:
1. VÖRÖS ZSUZSANNA 5624 (lövészet: 179 kör/1084 pont, vívás: 20 győzelem/11 vereség/944 pont, úszás: 2:14.38 perc/1308 pont, lovaglás: 1184 pont, futás: 10:54.70 perc/1104 pont)
2. Kate Allenby (Nagy-Britannia) 5572 (1120, 944, 1240, 1172, 1096)
3. Tatjana Mazurkevics (Fehéroroszország) 5492 (1108, 888, 1184, 1152, 1160)
4. Sylwia Czwojdzinska (Lengyelország) 5448
5. Georgina Harland (Nagy-Britannia) 5368
6. Viktorija Terescsuk (Ukrajna) 5344
...20. SZATMÁRI ADRIENN 5152 (158/832, 12/19/720, 2:14.04/1312, 1172, 10:51.91/1116)
...25. FÜRI CSILLA 5016 (159/844, 12/19/720, 2:18.49/1260, 1088, 10:54.88/1104)

A verseny első kilenc helyezettje olimpiai kvótához jutott. Mivel azonban az élcsoport több tagja ezt már korábban kiharcolta, ezúttal Mazurkevics, a lengyel Sylwia Czwojdzinska, valamint a kazah Lada Zsenbalanova kvalifikálta magát.