Újságírókat állítottak elő Athénban

Vágólapra másolva!
Az athéni olimpia szervezőbizottsága (ATHOC) a szabályok betartására szólította fel a nemzetközi sajtó képviselőit.
Vágólapra másolva!

Az ATHOC közleményben emlékezetett arra, hogy a sajtó valamennyi munkatársa meglátogathatja, filmezheti, fotózhatja az ötkarikás helyszíneket, de csak akkor, ha erre az idejében közzétett eljárással hivatalosan engedélyt kér.

A figyelmeztetésre azután került sor, hogy a görög rendőrség előállított három brit újságírót, akik engedély nélkül léptek be az olimpiai stadion területére. Egy rendőrségi szóvivő szerint az újságírók az egyik oldalbejárón már áthaladtak, amikor biztonsági őrök megállásra szólították fel őket. A behatolók figyelmen kívül hagyva a felszólítást tovább igyekeztek. Ezt követően lefogták és egy közeli rendőrőrsre szállították őket.

A szóvivő közölte, hogy a BBC egyik riportere, illetve egy meg nem nevezett brit képeslap két fotósa próbálkozott meg az illegális behatolással. A BBC ugyanakkor cáfolta, hogy munkatársa lenne az egyik előállított újságíró, és nyomatékosan hangsúlyozta: senkinek sem adott utasítást arra, hogy próbára tegye a nyári olimpiai játékokra készülő létesítmények biztonsági rendszerét.

A múlt héten három alkalommal fordult elő, hogy külföldi újságírókat vettek őrizetbe Athénban, mert engedély nélküli tevékenységet folytattak az augusztus 13-án kezdődő játékok helyszínein. Szerda este a London Times című lap egyik újságírója és fotóriportere többszöri felszólítás ellenére sem tágított, és behatolt az olimpiai stadionba. Kedden egy háromtagú német tévéstábot tartóztatott le a rendőrség, mert mindenféle előzetes egyeztetés nélkül elkezdett forgatni a kajak-kenu szlalom versenyeinek leendő helyszínén. Őket azóta már szabadon engedték.