Budapesten szerezhetnek kvótát az öttusázók

Vágólapra másolva!
Csütörtöktől vasárnapig kerül sor Budapesten a Westel Világkupára, amely az öttusázók Vk-sorozatának negyedik állomása, egyben az idei harmadik lehetőség az olimpiai kvótaszerzésre. A magyarok közül eddig hárman - Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla és Balogh Gábor - kvalifikálták magukat az augusztus 13-án kezdődő athéni játékokra.
Vágólapra másolva!

Ezúttal a női és a férfimezőnyben is az első és a második helyezett szerez indulási jogot, s a hátrébb végzők legjobbjai egyelőre akkor sem tekinthetik magukat athéni indulónak, ha az arany- vagy az ezüstérmes már korábban kiharcolta a részvétel lehetőségét. Az olimpiai - nemenként 32 fős - mezőnyt a május végi, ugyancsak kvótaszerző moszkvai világbajnokság utáni világranglistáról töltik fel, így a versenyzők a ranglistapontok gyűjtésével is jól járnak. Egy országból a férfiak és a nők olimpiai versenyében is maximum két öttusázó vehet majd részt. Ha ennél többen lesznek jogosultak, az adott szövetség dönt, kit nevez.

A hétvégén nyolc magyar - Vörös, Füri, Simóka Bea, Szatmári Adrienn, illetve Balogh, Horváth Viktor, Fülep Sándor és Kállai Ákos - indul, nekik a verseny egyben világbajnoki válogató is.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a viadal keddi sajtótájékoztatóján annak a reményének adott hangot, hogy sikerül újabb kvótát vagy kvótákat szerezni, ezzel biztosítva a maximális magyar részvételt Athénban.

A nők és a férfiak mezőnye is nagyon erős, számos, már olimpiai indulónak számító öttusázó jelezte részvételét. A hagyományos májusi - többnyire férfiak számára rendezett - budapesti versengés története 1953-ra nyúlik vissza, azóta egy kivétellel minden évben sor került az eseményre. Az első győztes Benedek Gábor volt, a legutóbbi magyar siker az 1996-ban diadalmaskodó Balogh Gábor nevéhez fűződik. Tavaly a litván Andrejus Zadnieprovskis végzett az élen.

A program csütörtökön a nők kétcsoportos selejtezőjével kezdődik, majd pénteken a férfiak előcsatározásaira kerül sor, ugyancsak két részre osztott mezőnyben. A döntőket szombaton és vasárnap rendezik. A lövészet (7.30 ó) és a vívás (9.30 ó) helyszíne a Nemzeti Sportcsarnok, az úszásé (13.15 ó) a mellette lévő KSI-uszoda lesz. A lovaglást (15.30 ó) és a futást (18.15 ó) a Nemzeti Lovardában bonyolítják le.