Serena Williams athéni terrortámadástól tart

Vágólapra másolva!
"Nagyon szeretnék játszani az athéni olimpián, de ha egy kicsit is úgy érzem, hogy nem lennék biztonságban, nem utazom" - jelentette ki Serena Williams amerikai teniszező.
Vágólapra másolva!

"Az életem kicsit fontosabb, mint a tenisz" - tette hozzá. "Igaz, a világ nem állhat meg a fenyegetések miatt, de azért az ember megválogathatja, hol szerepel."

A 22 éves Serena - aki a jelenleg zajló miami tornán tért vissza kilenc hónapos kényszerpihenőjéből, és már a 16 közé jutott - testvérével, Venusszal a sydneyi olimpián párosban diadalmaskodott, s a tervek szerint a görög fővárosban egyéniben is indulna.

A korábbi világelső tavaly Wimbledonban győzött, majd sérülés miatt egészen mostanáig nem versenyzett.