1972, München - a félelem olimpiája

Vágólapra másolva!
Sportszemmel nézve az 1972-es, müncheni olimpia a sztárokról szólt: Szawao Kato, Valerij Borzov, de mindenek előtt Mark Spitz egytől egyig világklasszis teljesítménnyel rukkoltak elő. Az olimpia azonban mégsem emiatt lett híres és hírhedt, hanem a terror légköréről, amely a játékok tizenegyedik napjától beárnyékolta a sport ünnepét.
Vágólapra másolva!

A XX. olimpia megnyitóján Gustav Heinemann államelnököt nem ágyúlövések, hanem alpesi kürtösök, a bevonuló 122 ország képviselőit pedig egy zenekar lehetőség szerint nemzeti jellegű zenével fogadta. Így például a szovjeteket a Kalinkával, a spanyolokat a Paso dobléval, az Egyesült Államok csapata pedig a "When the Saints go Marching in", azaz a Szentek bevonulására masírozhatott be. A müncheni játékokra 122 ország, 7147 sportolója vett részt, akik 21 sportág 195 versenyében mérték össze erejüket.

A férfi kosárlabdadöntőben három másodperc okozott "fennforgást". A Szovjetunió-Egyesült Államok mérkőzésen az amerikaiak 49-48-ról, Collins két büntetőjével 49:50-re fordítottak, de a hátralevő minimális idő Bjelov számára még elég volt arra, hogy 51:50-re alakítsa a végeredményt. Ám közben megszólalt a mérkőzés végét jelző duda, a tengerentúli szurkolók elözönlötték a parkettet, azt gondolva, hogy nyertek. S az USA hiába óvott, másnap a szovjetek győzelme lett hivatalos.

Az atlétika három versenyző diadaláról szólt. A női magasugrásban az esélyesek kiesésével a mindössze 16 éves Ulrike Meyfarth nyert, immár jól bevált Flop-technikával. Hosszútávfutásban feléledtek a finn hagyományok: Lasse Viren megnyerte az 5000 és a 10 ezer méteres versenyt is, utóbbit úgy, hogy az első körben összeütközött a tunéziai Gammaudival és bukott.

A csodát azonban ezen az olimpián Borzovnak hívták! A szovjet futót edzői állítólag tudományos módszerekkel tették verhetetlenné, ez már az 1970-es Európa-bajnokságon bebizonyította kettős győzelmével. Münchenben ismételt: mind 100, mind 200 méteren a leggyorsabb volt. Teljesítménye azért egyedülálló, mert európai futó először győzött mindkét távon.

Három amerikai sprinter, Taylor, Robinson és Hart inkább falba verte volna fejét vagy inkább az edzőjükét. Éppen az ABC stúdiójában nyilatkoztak, amikor a képernyőn megdöbbenve látták, hogy a 100 méteres síkfutás mezőnye a középfutamokhoz készülődik. A magyarázat annyi, hogy a "mester" rosszul írta be a határidőnaplójába a versenyprogramot... A három amerikaiból csak Taylor volt olyan gyors, hogy odaérjen a rajtjáig, s végül második lett a 200-on is győztes szovjet Borzov mögött. Taylor és Hart azonban kárpótolták magukat a világcsúccsal győztes 4x100-as váltó tagjaiként.

Az úszóversenyek sztárja egy ausztráliai kislány, Shane Gould lett, aki három aranyat (200 m mell, 200 m gyors, 400 m gyors), egy ezüstöt és egy bronzot szerzett.

A sport mellett azonban voltak árnyoldalai is az olimpiának. 1972. szeptember 5-én a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorista szervezet öt tagja átmászott az olimpiai falu kerítésén és túszul ejtette az izraeli sportolókat. Követelésük annyi volt, hogy Izrael engedje szabadon 200 bebörtönzött társukat, majd nekik és túszaiknak adjanak szabad elvonulást Nyugat-Berlinbe.

A tárgyalások eredmény képpen16 órával az akció megkezdése után a terroristák két helikopterrel a Münchentől mintegy 70 kilométernyire lévő Fürstenfeldbruck repülőterére repültek, ahol összecsaptak a német rendőrség mesterlövészeivel. A világ értetlenül állta a történések előtt: kilenc izraeli sportoló és 5 palesztin gerilla halt meg.

Ám a veszteség ennél sokkal nagyobb volt: az olimpiai erkölcsiségén esett foltot nem lehetett letörölni. A tiltakozások ellenére az olimpia folytatódott, ám a sportolók javarésze hazautazott.

"Gyászoljuk izraeli barátainkat. De meg vagyok győződve arról, hogy a világ közvéleménye egyetért velem abban, hogy nem engedhetjük meg, hogy egy maroknyi terrorista megsemmisítse a nemzetközi együttműködés és jó szándék eme alapköveit. Az olimpiának folytatódnia kell!" - mondta Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.

A játékok folytatódtak...

Münchenben 232 sportoló (187 férfi, 45 nő) képviselte a magyar színeket. Első aranyérmünket Földi Imre nyerte az ökölvívás légsúlyában. A kiváló sportoló egész pályafutását a Tatabányai Bányász színeiben töltötte. 1957-től 18-szoros magyar bajnok volt, 24 alkalommal állított fel világcsúcsot, öt alkalommal volt az év súlyemelője.

Már 1964-ben, Tokióban és 1968-ban, Mexikóvárosban is ezüstérmet nyert, mindkét alkalommal a győztessel azonos eredményt ért el, de pár dekagramm miatt csak az ezüstérem jutott neki (azonos eredménynél a könnyebb testsúly döntött). Kitartásának és szívósságának köszönhetően 34 évesen ért fel az olimpiai dobogó tetejére.

Másodszor Balczó Andrásnak játszották el a Himnuszt; a csapatban már kétszeres olimpiai bajnok sportoló felülmúlva mexikóvárosi ezüstérmét Münchenben aranyra váltotta.

Párbajtőrözőink folytatták a Tokióban megkezdett sikersorozatot: Fenyvesi Csaba egyéniben győzött, de a csapat (Schmitt Pál, Osztrics István, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Erdős Sándor) is sikerrel vette az elődöntőbeli (Szovjetunió) és a döntőbeli (Svájc) akadályt.

Az újkori olimpiák történetek századik magyar aranyérmét Hegedűs Csaba nyakába akasztották, a kötöttfogású birkózók 82 kg-os mezőnyében a jugoszláv Nenadicsot verte 5-4-re a fináléban.

Utolsó müncheni aranyunkat Gedó György szerezte, aki kétszeres Európa-bajnokként (1969. Bukarest, 1971. Madrid) tulajdonképpen esélyesként érkezett, a döntőben tönkre is verte koreai vetélytársát.

A lehetőségek több aranyat ígértek, de a magyar táborban már csak a csapatezüstök miatt is jóval több volt a szomorú, mint a vidám versenyző. Gyarmati Andrea 100 méteres pillangóúszásban a középdöntőben világcsúcsot ért el, a döntőben még jobb időt úszott, de így is "csak" 3., 100 méter háton pedig 2. lett. Münchenben a magyar csapatban volt egy kenukirály (Wichmann Tamás) és egy kajakkirály (Csapó Géza), de mégsem ők lettek a királyok, előbbi a 2., utóbbi a 3. helyen végzett számában.

Ökölvívásban Kajdi János a döntőre törött bordával állt ki és vesztett, Orbán Lászlót pedig csúnyán lepontozták a fináléban. A tőrvívó Kamuti Jenő 1968 után ismét ezüstérmes lett, s csak a dobogó második fokára állhatott fel női tőrcsapatunk, vízilabda- és labdarúgó-válogatottunk is.

A magyarok végül az éremtáblázat 8. helyén végeztek 6 arany-, 13 ezüst-, és 16 bronzéremmel.