1968, Mexikóváros - Beamon nagy ugrása

Európai szemmel nézve az 1968-as mexikóvárosi olimpia hihetetlen akadályokat jelentett az öreg kontinens versenyzői számára. Nem elég, hogy a világ másik végére kellett utazniuk, ráadásul a magaslati versenyzésről komoly tanulmányok jelentek meg, miszerint káros az egészségre, sőt az olimpiai kezdete előtt véres zavargások törtek ki az országban. Az azték város ennek ellenére mindent elkövetett, hogy ne okozzon csalódást. Soha nem rendeztek még olimpiát ilyen magasságban - maximum az ókori Olümpiában. A tengerszint feletti 2240 méter komoly aggodalmait növelte, hogy az atlétikán kívül nem javítottak világcsúcsot a versenyzők. Bezzeg Bob Beamon!

De ne szaladjunk ennyire előre! A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1963. október 16-20-i, baden-badeni kongresszusán hozott döntése alapján az ötkarikás mozgalom horizontálisan és vertikálisan is tovább terjeszkedett. Az 1968-as nyári játékok rendezését ugyanis Latin-Amerika, Mexikóváros kapta, amely 2240 méterrel fekszik a tengerszint felett. A versenyzők azonban nem csak a magaslattól ijedhettek meg. Alig tíz nappal a megnyitó előtt ugyanis a rendőrség belelőtt egy tízezres tüntető tömegbe; több mint kétszázan meghaltak, a sebesültek száma meghaladta az ezret. Előjelnek nem volt igazán jó.

Mexikó 150 millió dolláros büdzsével készült a XIX. nyári olimpia megrendezésére, amelyen 112 ország 5530 sportolója vett részt. Az érmeken immár 30 ország osztozott, s a sorozat történetében először szex- és doppingvizsgálatok biztosították a versenyek tisztaságát.

A politika azonban beleszólt a programba: a NOB nem engedélyezte az akkor még fajüldöző politikát képviselő Dél-afrikai Köztársaság indulását, de már az ötlet is heves viharokat váltott ki. A színes bőrűek megkülönböztetése ellen harcoló "Fekete Erő" szervezet nevében a 200 méteres férfi síkfutás győztese, az amerikai Tommie Smith és harmadik helyezett honfitársa, John Carlos lehajtott fővel, magasba tartott kesztyűs ököllel demonstrált. Nagy botrány lett a dologból.

Az olimpia legnagyobb sztárjának a cseh Vera Caslavska számított, aki tokiói három aranyérmét felülmúlva négyszer állhatott a dobogó legfelső fokára: egyéni összetettben, lóugrásban, felemáskorláton és talajon is a legjobbnak bizonyult. A férfiaknál a japán Sawao Kato három arannyal gazdagodott.

Az amerikai Al Oerter hihetetlen szériát produkált: negyedik olimpiáján is győzni tudott diszkoszvetésben (ezt a bravúrt, hogy négy egymást követő olimpián valaki ugyanabban a számban győzzön, csak Carl Lewis tudta megismételni távolugrásban). Tette mindezt úgy, hogy mindegyik alkalommal tulajdonképpen esélytelenül indult, hiszen az olimpiák esztendejében nem ő tartotta a világcsúcsot. Honfitársa, Richard Fosbury magasugrásban győzött, egy általa kifejlesztett, s napjainkban is használatos ún. "Fosbury Flop"-technikával.

A legnagyobb sztár azonban kétségtelenül az amerikai Bob Beamon volt, aki felejthetetlen és sokáig megközelíthetetlen 8.90 méteres világcsúccsal nyerte a távolugrást, noha sokáig úgy tűnt, még a fináléba sem jut be. Beamon világcsúcsa 23 évet élt, 1991-ben a tokiói világbajnokságon Mike Powell döntötte meg (8,95 méter). Beamon azonban még elégedett, mint elmondta, az olimpiai csúcsot a mai napig ő tartja.

Kétségkívül a magaslat elősegítette a kiváló atlétikai eredmények születését, de ezek minden várakozást felülmúltak. Lássuk azokat, akik Beamon mellett az aranyérem mellé világcsúcsot is odatettek!

Férfiak, 100 méter: Hines (amerikai) 9,9 mp (beállítás), 400 m: Evans (amerikai) 43,8 mp, 800 m: Doubell (ausztrál) 1:44,3 perc (beállítás), 400 m gát: Hemery (angol) 48,1 mp, hármasugrás: Szanyejev (orosz) 17,39 méter; nők, 100 m: Tyus (amerikai) 11,0 mp; 200 m: Szewinska (lengyel) 22,5 mp; s a váltókban is három világcsúcs született, férfi 4x100 és 4x400-on, valamint női 4x100-on egyaránt az Egyesült Államok kvartettje jóvoltából. Hármasugrásban hárman ötször javították meg a világcsúcsot.

Mexikóváros 10 aranyérmet jelentett a magyar sportnak; az 1968-as olimpián a 167 magyar sportoló (135 férfi és 32 nő) ugyanis 32 éremmel, közöttük 10 arannyal tért vissza a tengerentúlról.

Az első bajnoki címre mindössze két napot kellett várni, amikor a gerelyhajító Németh Angéla 12 évnyi szünet után ismét olimpiai elsőséghez juttatta a magyar atlétasportot. 60.36 méteres országos csúcsot jelentő dobását még a címvédő, végül 2. helyen végző román Penes sem tudta megközelíteni.

Zsivótzky Gyula kalapácsvetésben Róma és Tokió ezüstje után végre a legfényesebb éremnek örülhetett: szoros versenyben, mindössze 8 centiméterrel verte a szovjet Klimet. Vívásban a kardhegemóniát végképp felváltotta a párbajtőr-siker: Kulcsár Győző egyéniben győzött, s ezt cselekedte a Kulcsár Győző, Fenyvesi Csaba, Nemere Zoltán, Schmitt Pál, B. Nagy Pál összetételű csapat is.

Kajak-kenuban szintén két aranyéremnek örülhettünk. Először Hesz Mihály nyerte kajak 1000 méteren, majd néhány perc múlva Tatai Tibornak (kenu, 10 ezer méter) csendült fel a Himnusz. Két aranyérmet szereztek kötöttfogású birkózóink is: Varga János légsúlyban tette teljessé éremkollekcióját (ekkor már világ- és Európa-bajnoknak mondhatta magát), Kozma István pedig nehézsúlyban védte meg tokiói címét.

Kozma, akihez fogható nehézsúlyú klasszist az orosz Karelin színre lépéséig nem látott a világ, 1939. november 27-én született Budapesten. A Ganz-Mávag ifiválogatott kosárlabdázója volt, amikor felfigyelt rá Keresztes Lajos, 1928 olimpiai bajnoka. Kozma 15-ször nyert magyar bajnokságot (10-szer kötöttfogásban, 5-ször szabadfogásban), kétszer olimpiát, 3-szor világbajnokságot, egyszer Európa-bajnokságot.

1970 áprilisában súlyos autóbalesetet szenvedett: az Alkotmány utca és a Honvéd utca sarkánál karambolozott a 15-ös busszal. Kocsija romjait még emberfeletti erővel szétfeszítette, s kimászott, ám a kórházban április 9-én meghalt. 31 évet élt.

Mexikó magyar aranyérmesei közül kiemelkedett a labdarúgó-válogatott (Fatér Károly, Novák Dezső, Dunai Lajos, Páncsics Miklós, Noskó Ernő, Juhász István, Szűcs Lajos, Fazekas László, Menczel Iván, Dunai Antal, Nagy László, Básti István, Keglovich László, Kocsis Lajos, Sárközi István, Szalay Miklós, Szarka Zoltán), amely a döntőben 4-1-re verte Bulgáriát. Öttusázóink a csapatversenyben lettek elsők, Balczó András, Móna István, Török Ferenc összetételben.

Az "új évezred rekordja" hozzásegítette az Egyesült Államokat ahhoz, hogy a legeredményesebb nemzetként zárja az olimpiát. Az amerikaiak 45 arany-, 28 ezüst és 34 bronzérmet szereztek, megelőzve a Szovjetuniót (29, 32, 30) és Japánt (11, 7, 7). Magyarország a 4. helyen zárt 10 arannyal 10 ezüsttel és 12 bronzzal.