1936, Berlin - siker a háború árnyékában

Vágólapra másolva!
Négy évvel később Berlin lett a házigazda, igaz, a németek már 20 esztendeje (az 1916-os elmaradt verseny óta) vártak az alkalomra. Az 1931-es odaítélést követően ugyan egyszer, a nemzetiszocialista párt hatalomra kerülésekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megpróbálta visszaszerezni a rendezés jogát, ám Berlin hitesküvel (Adolf Hitler pedig némi pénzadománnyal) vállalták a verseny sikeres lebonyolítását. A grandiózus Olimpiai-stadion azonban mindenkit meggyőzött, Hitler összesen 25 millió dollárt költött arra, hogy a játékok külsőségek tekintetében megfeleljenek.
Vágólapra másolva!

Berlinben gyújtották meg először az olimpiai lángot, amely a versenyek kezdetétől a záróünnepségig égett a hatalmas sportlétesítmény fémfáklyájában. Az olimpián csupán két európai ország, a Szovjetunió (Hitler nem hívta meg), valamint Spanyolország (a versenyzők a polgárháború miatt a versenyek kezdete előtt utaztak haza) nem képviseltette magát.

Az olimpiai helyszíneket zsúfolásig megtöltő közönség felemelt karokkal és harsogó "Sieg Heil!" kiáltásokkal fogadta a német győzelmeket. Mindezt 38 alkalommal tehette, s a házigazdák 38 arany- 31 ezüst-, 32 bronzérmükkel a legeredményesebb nemzet lettek, megelőzve az Egyesült Államok (24-21-12) és a szenzációsan szereplő, 10-1-5-ös mérleggel záró Magyarországot!

A "fehér olimpia" legnagyobb csillagát Jesse Owensnek hívták. A színes bőrű 23 éves atléta négy aranyérmet szerzett, a két sprintszámban (100 és 200 méteres síkfutás), a 4x100 méteres váltóban és távolugrásban. Ám Hitler elismerését mégsem tudta kivívni, hiszen volt egy "hibája": négernek született. A színes bőrűek alsóbbrendűségét hirdető Führer nem volt hajlandó gratulálni Owensnek. (Owens az 1935-ös bajnokságon amúgy egy új Guiness-rekordba illő csúcsot is felállított: 45 perc alatt hat világcsúcsot ért el.)

A hölgyek között a legeredményesebben a 17 éves holland úszó, Rie Mastenbroek szerepelt, aki három aranyat szerzett, egy évvel idősebb sporttársa, az amerikai Helen Stephens két elsőséget ért el az atlétikapályán (100 m, 4x100-as váltó). Először mutatkozott be a kosárlabda, a férfiak fináléjában, szakadó esőben az Egyesült Államok 19-8-ra verte Kanadát.

Berlinben győzött Nurmi is, de nem "az" a Nurmi. Az egyik német lovagló, Stubbendorff a finn atléta iránti tisztelete jeléül a Nurmi nevet adta a lovának, s meg is nyerte vele a háromnapos versenyt. Ezt megtekintette az olimpián már csak nézőként jelen lévő Repülő Finn is, s biztatta négylábú druszáját.

Igazán maradandót alakított úszásban a holland Mastenbroek is, aki a női 100 és 400 méteres gyorsúszás megnyerése mellett győzött a 4x100-as holland gyorsváltóval, 100 m háton pedig második lett. Utóbbi számban egy ma elképzelhetetlen eset történt. A győztes, ugyancsak holland Senff ugyanis a 100 méter helyett körülbelül 110 métert úszott. Amikor látta, hogy a fordulóbíró magasba emeli a vörös zászlót, azaz a fordulóját szabálytalannak minősíti, visszaúszott, s újra megfordult, immár szabályosan.

Ami a magyarokat illeti: a helyszín közelségét kihasználva 216 magyar versenyző utazott Berlinbe, s 10 aranyéremmel tértek haza Magyarországra. A sort a szabadfogású birkózók nyitották meg: Kárpáti Károly könnyűsúlyban, Zombori Ödön légsúlyban nyert. Hogy a kötöttfogásúak se maradjanak le, arról a légsúlyú Lőrincz Márton gondoskodott.

Tuti vívósikereink, azaz kardozóink pástra lépése előtt azonban egy másik (fegyver)nemben is sikert könyvelhettünk el: Elek Ilona női tőrvívásban állhatott a dobogó legfelső fokára. Persze kardvívóink sem okoztak csalódást: Kabos Endre egyéniben győzött, míg a csapat (Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajcsányi László, dr. Rajczy Imre) biztosan, 9:6 arányban múlta felül az olaszokat.

Az olimpia egyik legnagyobb meglepetését Csík Ferenc aratta, aki a nagy esélyes japánokat megelőzve megnyerte a 100 méteres gyorsúszást. Hasonló nagy sikert ért Csák Ibolya, aki magasugrásban a hármas holtverseny eldöntésekor egyedül ugrotta át a 162 cm-es magasságot. A vízilabda-válogatott (Bródy György, Hazai Kálmán, Homonnai Márton, Halassy Olivér, Brandi Jenő, Németh János, Bozsi Mihály, Kutasi György, Molnár István, Sárkány Miklós, Tarics Sándor), ha nehezen is, de megvédte bajnoki címét. Az olimpia méltó befejezéséről Harangi Imre gondoskodott, aki felszakad szemhéja miatt a szó legszorosabb értelmében véres összecsapáson verte meg finálébeli ellenfelét, az észt Stepulovot.

1936. augusztus 16-án az olimpia záróünnepségén felhangzott a jól ismert szlogen: "hívom a világ ifjúságát... Tokióba". Ám a világ ifjúsága 1940-ben már más okból figyelt a japán fővárosra. A második világháború 12 esztendőt elvett az olimpiai mozgalomtól, amely ennek ellenére 12 év múlva, 1948-ban ismét feltámadt tetszhalott állapotából.