Vágólapra másolva!
Rósa Dénes szóban már megegyezett az élvonalba visszajutott Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőségével, várhatóan a jövő hét elején aláírja szerződését a zöld-fehérekhez.

Az FTC már a téli átigazolási időszakban szerette volna megszerezni a magyar válogatott középpályást, a csapat egykori kiválóságát. Berki Krisztián javaslatára Terry Robinson egyeztetéseket folytatott a Wolverhampton Wanderers vezetésével a lehetőségekről, ám Rósa remek ajánlatot kapott a skót Hibernian FC csapatától, ezért fél évre oda igazolt. A szerződés lejártával Berki ismét próbálkozott, ezúttal sikerrel, a felek minden elvi kérdésben megállapodtak és jövő hét elején aláírják a szerződést.

Rósa Dénes 1996. november 13-án mutatkozott be a magyar élvonalban. Játszott a Vasas, a BVSC, a Győr, a Dunaferr és az Újpest csapataiban a Ferencvároson kívül. 2005 decemberében szerződtette az angol másodosztályú Wolverhampton Wanderers, a magyar válogatottban tíz alkalommal szerepelt, utoljára 2005-ben.

"Nagyon boldog vagyok, hogy ismét Fradi-mezt húzhatok" - nyilatkozta a 100% Fradinak Rósa. "A tervem az, hogy a Ferencváros segítségével még egyszer megpróbáljak külföldre szerződni. Sokat dilemmáztam, hogy hazajöjjek-e, de a vezetőséggel folytatott beszélgetések végül meggyőztek. A Ferencvárosban most valóban olyanok a körülmények és a lehetőségek, mintha egy angol csapatnál játszanék."