Vágólapra másolva!
Mindketten a családi hagyományt folytatva kezdtek el a játékvezetéssel foglalkozni, ma pedig ott tartanak, hogy férfiaknak is vezetnek futballmérkőzéseket. Előfordult már, hogy meccs közben kért tőlük randevút valamelyik játékos, míg mások lenézik őket a nemük miatt, és a téves ítéleteiket is ennek tulajdonítják. A magánéletben is hasonló kettősséget tapasztalnak, egyikük szerint a férfiak örülnek, hogy egy nővel is lehet a fociról beszélgetni, kollégája azonban úgy érzi, sokszor eleve akaratos személyiséget feltételeznek róla a foglalkozása miatt. Gaál Gyöngyi és Kulcsár Katalin, nemzetközi játékvezetők meséltek pályafutásukról és a futballpályán megélt férfi-nő viszonyról.

A férfiak hajlamosak kisajátítani a labdarúgás nevű népszerű sportágat, és olykor egy kézlegyintéssel reagálni, ha a női futball kerül szóba. Pedig a női labdarúgás is rohamosan fejlődik, ezzel együtt pedig a női játékvezetők száma is folyamatosan emelkedik. Azok a női játékvezetők ellenben kuriózumnak számítanak, akik férfimérkőzéseken is dirigálhatnak, idehaza összesen ketten rendelkeznek ilyen képesítéssel: Gaál Gyöngyi és Kulcsár Katalin.

Mi motivál egy nőt, hogy 22 férfit tartson kordában a pályán? - adódik rögtön a kérdés, de Gaál Gyöngyi esetében nem kell sokat gondolkodni a válaszon, hiszen édesapja is játékvezető volt. "Mondhatjuk azt, hogy ő fertőzött meg a bíráskodással, családi hagyomány ez nálunk, 1995-ben az öcsémmel együtt tettük le a játékvezető vizsgát, és később volt olyan meccs, amikor édesapám fújta a sípot, mi ketten pedig lengettünk."

A ranglétrát persze mindkettőjüknek végig kellett járniuk, Gaál Gyöngyinek a körzeti bajnokságból indulva hosszú út vezetett egészen a férfiélvonalig, ahol 2007 februárjában, a Kaposvár-Vác (3-0) mérkőzésen első nőként vezetett meccset. "Amikor elkezdtem a bíráskodást, nem az volt a cél, hogy egyszer majd férfimeccseket vezessek, és nem az volt bennem, hogy hú de jó, mennyi férfi között leszek" - mondja a kezdetekkel kapcsolatban.

Arról, hogy melyik játékvezető hol vezethet meccseket, a Játékvezetői Bizottság dönt, a bírók évente négyszer vesznek részt fizikai felmérésen és kétszer vonulnak edzőtáborba, ahol elméleti és erőnléti teszteken kell átesniük. A FIFA által előírt fizikai felmérésen más szintidők vannak meghatározva a nőknek, mint a férfiaknak, de Gaál Gyöngyinek ugyanolyan kemény követelményeknek kell megfelelnie, mint férfi kollégáinak, hogy férfimeccseken is közreműködjön.

"Csodálkoztak, hogy nem értékelem a szövegelésüket"

Gaál Gyöngyi 2002 óta számít FIFA-bírónak, azóta állandó résztvevője a nagy nemzetközi tornáknak: 2003-ban az U19-es női Eb-döntőn, 2005-ben felnőtt női Eb-n, 2006-ban és 2008-ban U20-as női vébén, 2007-ben felnőtt női vébén (a bronzmeccs is neki jutott) vezetett, idén pedig ott lesz az augusztus végén esedékes finnországi kontinensviadalon. "Jó lenne egy olimpián is szerepelni, a férfiaknál pedig nagyobb rendszerességgel vezetni" - mondja a Magyar Kupában 2007-ben elődöntőben dirigáló spori, amikor a meg nem valósult célokról érdeklődünk. Az eddigi csúcsnak a nőknél a 2007-es kínai vébét és a legrangosabb klubsorozatnak számító UEFA-kupa döntőjét tartja, a férfiaknál pedig azt, hogy vezethetett az élvonalban.

A meccsek alatt tapasztalható felfokozott idegállapotban sok játékos nem igazán fogja vissza magát, emiatt a játékvezető állandó céltáblája a különféle megjegyzéseknek. Van olyan bíró, aki ezt lazábban veszi, mások egyből kiosztanak pár lapot, hogy idejében megfékezzék az indulatokat.

"Azok a játékosok, akik hozzá voltak szokva, hogy előző héten még lehetett folyton dumálni a férfi bírónak, csodálkoztak, amikor én kevésbé értékeltem a szövegelésüket, és a megfelelő színű lapokkal jutalmaztam őket. Tudni kell reagálni ezekre a helyzetekre, és nem árt, ha a játékvezető némi pszichológusi vénával is rendelkezik" - avat be minket a saját módszerébe a szőke bírónő, akinek persze nem csak a beszólásokból, az udvarlásból is jut. "Volt, hogy egy játékos a középkezdésnél a telefonszámomat akarta elkérni, de olyan is előfordult, hogy a lefújás utáni kézfogásnál akartak meghívni kávézni. Tudni kell ezeket kezelni, én poénnak vettem ezeket a próbálkozásokat, de azért udvariasan jeleztem, hogy ne reménykedjenek."

És vajon hogy reagálnak a férfiak a magánéletben, amikor megtudják, hogy egy női játékvezetővel van dolguk? "Általában örülnek, hogy egy nővel is lehet beszélni az esti meccsről, az ismerősök pedig mindig érdeklődnek, hol vezetek legközelebb, hova megyek külföldre."

A játékvezető a lelátón is állandó téma, a drukkerek szeretnek foglalkozni az ítéletekkel, de Gaál Gyöngyi ezeket a hangokat nem hallja meg, teljesen kikapcsol, és csak a játékra koncentrál, tudja, hogy a bekiabálások ugyanúgy velejárói a meccsnek, mint a les vagy a szöglet.

Nappal meccs, este munka

Az utóbbi időben játékos és edző szájából is elhangzott, hogy a magyar futball mélyrepüléséhez a hazai játékvezetés is asszisztált, amire a bírók úgy reagálták, hogy a hazai játékosok nem partnerek a meccseken. Mivel Gaál Gyöngyit nemzetközi szinten is sűrűn foglalkoztatják, érdekes lehet a véleménye, hogy ő mit tapasztalt ezen a téren.

"Előfordult már olyan, hogy hazajöttem egy külföldi tornáról, és hőzöngtek a játékosok, hogy ritkán fújok, pedig a nemzetközi tornákon éppen azt várják el, hogy minél folyamatosabb legyen a játék. De nem lehet általánosítani, hogy a magyar játékosokkal nehezebb vagy ők kevésbé partnerek, bár az többször fordul elő itthon, mint külföldön, hogy egy vereség után a bírót találják meg és őt hibáztatják."

Forrás: [origo]

A 2007-es kínai vébén a bronzmeccsen is vezethetett

Mivel a nőknél ugyanúgy 45 év a felső korhatár, mint a férfiaknál, Gaál Gyöngyinek még több mint tíz éve lehetne a pályán, de nem szeretné kitölteni az idejét. A közgazdász végzettségű bírónő jelenleg gazdasági vezető egy multinacionális cégnél, de nem egyszerű összeegyeztetnie a két munkát, az összes szabadsága a futballra megy el, ugyanakkor nem szeretné, hogy a cégét hátrány érje a bíráskodás miatt.

Előfordul, hogy ha külföldi tornán van, akkor napközben meccset vezet, este pedig a munkájával foglalkozik. A játékvezetésből itthon egyébként sem lehet megélni (Németországban egy Bundesliga I-es női meccsért fizetnek közel annyit a bíróknak, mint itthon egy élvonalbeli férfitalálkozóért), és a nemzetközi meccsekkel sem lehet előre számolni, nem lehet tudni, hogy éppen mikor kap feladatot vagy mikor jön közbe egy sérülés. "A futball számomra nem megélhetés, viszont hobbinak sem lehet nevezni, annál jóval több. Sosem érdekelt a bevétel, az a fontos, hogy meccsem legyen és az éppen soron következő feladat jól sikerüljön."

Még mindig nehezen fogadják el a nőket

Gaál Gyöngyihez hasonlóan Kulcsár Katalin is hű maradt a családi hagyományokhoz, hiszen édesapja játékvezető volt, ő pedig a futballon nőtt fel, így magától érthetődő volt, hogy marad a sportágban. 15 évesen kezdte, akkor még nem gondolta, hogy egyszer majd férfiak meccsén hozhat ítéleteket, úgy volt vele, a játékvezetés fizikálisan és mentálisan is jó kihívás.

Jelenleg az NB II a legmagasabb osztály, ahol férfiaknál vezethet, de a nemzetközi női tornákon rendszeresen foglalkoztatják, idén például neki jutott az U17-es Európa-bajnokság döntője. A mérkőzést az Eurosport csatorna élőben adta, Michel Platini, az UEFA elnöke pedig a helyszínen tekintette meg, Kulcsár Katalin tőle vehette át az emlékplakettet az egyébként bírói szempontból könnyűnek ítélt német-spanyol döntő után.

Kulcsár szerint ebben a sportágban, ami a férfilét egyik alapvetése, még mindig nehezen fogadják el a nőket. "Sokszor vágják a fejemhez meccs közben vagy utána, hogy azért hibázom, mert nő vagyok" - erősíti meg a sztereotípia létezését. "Előfordult, hogy a meccs elején éreztem, hogy lenéznek, de ez motiváció számomra, hogy bebizonyítsam, igenis le tudom jól vezetni a meccset, és örültem, amikor a végén korrektül elismerték, hogy elégedettek voltak velem."

Persze a meccset kézben is kell tartani, és Gaál Gyöngyi is elismerte, hogy néha nem árt lapokkal megfékezni a verbális ámokfutásra készülő, habzó szájú játékosokat. Kulcsár Katalin sem engedi el a füle mellett ezeket a megjegyzéseket, igyekszik lereagálni, és azt tartja a legfontosabbnak, hogy a pályán megfelelő legyen a kommunikáció a játékosokkal.

Forrás: [origo]

Kulcsár Katalint (középen) egy török és egy svéd asszisztens segítette az U17-es Eb-döntőben

Sok múlik azon, hogy mennyire fogadják el már a meccs elején, mert a női bíróknak nincs akkora tekintélyük szerinte, mint férfi kollégáiknak. Szülei gyakran kijárnak meccseire, és ilyenkor szembesülnek azzal, hogy a játékvezető népszerűségi indexe ritkán tör az egekbe, de inkább csak édesanyja az, aki megütközik a beszólásokon, édesapja egykori bíróként pontosan tudja, hogy ezeket nem lehet kikerülni.

Kulcsár azt mondja, a férfiak általában, meglepődnek, amikor kiderül róla, hogy játékvezető. "Sokszor az az érzésem, hogy összességében negatív imidzset társítanak a női játékvezetőkhöz, azt hiszik, egy ilyen ember a magánéletben is akaratos és uralkodó, hajlamosak emiatt beskatulyázni."

A civilben egyetemi tanuló, 24 éves játékvezető a svájci U17-es Eb után sem vonult nyári pihenőre, mivel a belgrádi Universiadén akadt munkája, ahol két sikeres meccs után az egyik elődöntőt is rábízták, július végén pedig európai kupameccsek várnak rá.