Vágólapra másolva!
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott második mérkőzésén nagy küzdelemben 2-1-re nyert Ciprus ellen az Európa-bajnokság selejtezősorozatának elitkörében.

A magyar U19-es válogatott a Litvánia elleni hétfői 2-2-es döntetlen után szerdán 2-1-re legyőzte Ciprus válogatottját a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejező elitkörének második játéknapján.

Sisa Tibor néhány helyen változtatott a litvánok elleni kezdőcsapaton, és a Gulácsi Péter - Simon Ádám (Szekeres Adrián az 54.), Lengyel Dániel, Debreceni András, Présinger Ádám - Nagy Olivér (Szabó László a 77.), Busai Attila, Búrány Zoltán, Gosztonyi András - Koman Vladimir, Németh Krisztián (Simon András a 87.) összeállításban küldte pályára együttesét.

A mieink meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtottak az első félidőben, igazán nagy helyzetre a 33. percig kellett várni. Nem sokkal ezt követően azonban megszereztük a vezetést: a 36. percben a Németh Krisztián elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt a Liverpool támadója értékesítette (1-0).

Fordulás után megélénkült a magyar válogatott játéka, csapatunk egymás után vezette akcióit, és - miközben Simon András sérülése miatt percekig emberhátrányban játszott - az 56. percben egy parádés találattal növelte előnyét: Németh és Koman Vladimir kényszerítője után előbbi 14 méterről, kapásból bombázott a bal sarokba (2-0). A 79. percben Gulácsi Péter nézte el a labdát egy ciprusi szöglet után, Efrem pedig két lépésről az üres kapuba bólintott (2-1). A hajrában már nem esett gól, Sisa Tibor gárdája megszerezte a három pontot, s második helyen áll a csoportban.

"Nagy nyomás volt a játékosokon, hiszen a mindenáron való győzelem elvárása sosem hoz könnyű meccseket" - mondta az mlsz.hu-nak a mérkőzés után Sisa Tibor szövetségi edző. "A ciprusiak sokkal kipihentebbek voltak, mint az első meccsükön, azt ugyanis közvetlenül megérkezésük után játszották. Nehéz mérkőzés volt, de a csapatunkban volt tartás, és 2-1 után biztosan tartottuk az eredményt, és nyertük meg a meccset. Sajnálom, hogy Simon Ádám ismét megsérült, gyors jobbulást kívánok neki!"

Magyarország-Ciprus 2-1 (1-0)
Gólszerző: Németh K. a 36., Németh K. az 56. illetve Efrem a 79. percben
Sárga lap: Simon Á. a 22. , Búrány a 84. percben

A másik mérkőzésen Portugália 3-1-re legyőzte Litvániát, ami azt jelenti, hogy a magyar válogatottnak szombaton nyernie kell a luzitánok ellen ahhoz, hogy kiharcolja az Európa-bajnoki részvételt.

A portugál-litván meccs összefoglalója


Eredmények, 2. forduló:

Magyarország - Ciprus 2-1
Portugália - Litvánia 3-1

További program, szombat:
Ciprus - Litvánia 16.30, Tatabánya
Magyarország - Portugália 16.30, Székesfehérvár

A torna állása: 1. Portugália 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Litvánia 1, 4. Ciprus 0

A sorozat győztese vehet részt a csehországi Eb nyolcas döntőjében.

Forrás: mlsz.hu