Vágólapra másolva!
A magyar U19-es válogatott hétfőn délután Székesfehérváron lépett pályára a korosztály Európa-bajnokságának utolsó selejtezőkörének első csoportmérkőzésen. A mieink a mérkőzés nagy részében óriási fölényben játszottak a litván fiatalok ellen, mégis be kellett érniük az egy ponttal.

A litvánok már az 1. percben ráijesztettek csapatunkra, néhány másodperccel a kezdés után a vendégek ziccerbe kerültek, Gulácsi Péternek óriási bravúrt kellett bemutatnia a kapott gól elkerüléséshez.

A mieink gyorsan átvették az irányítást, és sorra vezették támadásaikat. A 9. percben Németh Krisztián parádés megoldással tört kapura öt litván védő között, pontosan játszott a középen érkező Nikházi Márk elé, aki 12 méterről nagy helyzetből a jobb sarok mellé helyezett. A 15. percben egy jobb oldali magyar támadás végén a litván védők középre fejelték ki a labdát, Busai Attila 20 méterről, kapásból bombázott centikkel a bal kapufa mellé. A 17. percben Németh Krisztián kapott remek labdát, ziccerben vezette kapura a labdát, de a kifutó litván kapus védeni tudott.

http://www.videa.hu/flvplayer.swf?v=zfhrsd01LshkpnsZ


Portugália-Ciprus

A 25. minutumban ismét dolga akadt a litvánok hálóőrének: Nagy Olivér indította a jobb oldalon megiramodó Németh Krisztiánt, aki 13 méterről, éles szögből lőtt a jól helyezkedő kapusba. A 28. percben Gosztonyi András hozta játékba Németh Krisztiánt, aki 7 méterről passzolt a jobb sarok mellé.

A 32. percben megszerezte a vezetést Sisa Tibor együttese: Nagy Olivér jobb oldali beadását követően a litván kapus kiejtette a kezéből a labdát, Németh még a felső kapufára bólintotta a kipattanót, az érkező Gosztonyi azonban egy lépésről a hálóba fejelt, 1-0. A félidő végéig egy-két lehetőséget még kialakítottak fiataljaink, de újabb gól már nem született, a mieink egygólos előnnyel vonultak szünetre.

Az 52. percben megszereztük a második gólunkat is: Présinger Ádám 18 méterről, szabadrúgásból csavart a jobb alsó sarokba, 2-0. A folytatásban is támadásban maradt a magyar gárda, Németh Krisztián állandó veszélyt jelentett a litván kapu előtt. A 66. percben azonban váratlanul szépített a litván együttes: egy bal oldali támadás végén a középre gurított labdát Marius Papsys lőtte 5 méterről a jobb sarokba, 2-1.

A gól után vérszemet kaptak a litvánok, elkezdtek támadni, és a 73. percben sikerült egyenlíteniük: Szekeres Adrián hibáját követően Papsys került helyzetbe a balösszekötő helyén, majd 18 méterről a jobb sarokba bombázott, 2-2. A 79. percben Papsys kis híján megszerezte a harmadik gólját is, 13 méterről leadott lövését követően a labda a bal kapufa belső éléről pattant Gulácsi kezébe. A 81. percben megfogyatkoztak a vendégek, Gordej kapott piros lapot. A 93. minutumban elpuskáztuk a meccslabdát: Németh Krisztián került ziccerbe, ám 10 méterről a kapusba lőtte a labdát, s miután újabb helyzetet már nem sikerült kialakítanunk, így döntetlennel végződött a találkozó.

Az első játéknap másik mérkőzésén a portugál válogatott magabiztosan, 5-0-ra nyert Ciprus ellen, és vezeti a csoportot.

Magyarország - Litvánia 2-2 (1-0)
v.: Babak Rafati (Cristoph Bornhorst, Laudinho Lopez Lambada) - andorraiak
Magyarország: Gulácsi Péter - Szekeres Adrián, Lengyel Dániel, Debreceni András, Présinger Ádám - Nagy Olivér, Gál András, Busai Attila, Gosztonyi András - Nikházi Márk, Németh Krisztián
gól: Gosztonyi a 32., Présinger 52., ill Papsys 66., 73. percben
sárga lap: Nikházi a 22., Simon a 92. percben
piros lap: Gordej a 79. percben
csere: Nikházi Márk helyett Simon András az 52., Gosztonyi András helyett Koman Vladimir a 83., Nagy olivér helyett Szabó László a 88. percben

A nap másik mérkőzésén:
Portugália - Ciprus 5-0

A csoport állása:
1. Portugália 3 pont 5-0
2. Magyarország 1 pont 2-2
Litvánia 1 pont 2-2
4. Ciprus 0 pont 0-5

Forrás: mlsz.hu