Vágólapra másolva!
Kizárták a városi stadion területéről Détári Lajost, az FC Sopron labdarúgócsapatának új többségi tulajdonosai által csütörtökön felmentett edzőt. 

Détári - aki nem fogadta el a döntést - délután megérkezett az arénához, hogy edzést tartson, de a biztonsági emberek nem engedték be. A szakvezető ezek után rögtönzött sajtótájékoztatón kifejtette: ha korrekten, úriemberek módjára azt mondták volna az olaszok, hogy más elképzeléseik vannak, mással képzelik el a jövőt, nem lett volna semmi gond.

"Engem azonban mondvacsinált okokkal akarnak eltávolítani, arra hivatkozva, hogy megsértettem a tulajdonost. Én csak arról érdeklődtem, hogy a játékosok mikor kapják meg a nekik járó pénzüket. Természetesen a felmentést nem fogadtam el, jogi képviselőmet, Papp Gábort tájékoztattam a fejleményekről. Bár most nem engedtek edzést tartani, szombaton mindenesetre ott leszek Újpesten, kíváncsi vagyok, ott kitilthatnak-e" - jelentette ki.

Forrás: MTI

Détári Lajosnak belépni tilos(?)

Détári hozzátette: szégyen, hogy ilyesmit meg lehet tenni egy 61-szeres válogatott labdarúgóval, és továbbra is a csapat trénerének tekinti magát. Úgy tudja, az MLSZ szabályzatában van egy olyan pont, amely szerint ameddig a klub és az edző nem egyezett meg a szerződésbontás feltételeiről, addig az illető marad az adott együttes edzője. Azt sem értette, milyen alapon tiltották ki, hiszen tudomása szerint a stadion területe az önkormányzat tulajdonában van.

Az első csapat edzését az NB III-as fiókcsapat eddigi trénere, Végh Tibor vezette, elvileg ő ül le szombaton a kispadra Újpesten is.