Vágólapra másolva!
Kisteleki István és Vlatko Markovic, a Magyar (MLSZ), illetve a Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) elnöke, valamint Gyárfás Tamás, aki a 2012-es Eb-pályázatot és prezentációt irányította, csütörtökön késő délután megbeszélést folytatott Budapesten a Hotel Aquincumban, s úgy döntöttek, találkozót kérnek az európai szövetség (UEFA) vezetőitől.

"A magyar és a horvát futballszövetség elnöke mindenekelőtt megköszönte a Gyárfás Tamás vezette bizottság kitűnő munkáját és úgy döntöttek, a közeljövőben találkozót kérnek az UEFA vezetőitől, hogy megismerhessék azokat a szempontokat, amelyek alapján alulmaradtak az Eb-pályázat során" - olvasható az MLSZ által kiadott kommünikében.

"Kisteleki István és Vlatko Markovic eredeti szándékukkal szemben a pénteken 11 órára meghirdetett sajtótájékoztatójukat nem tartják meg. Egyformán úgy ítélik meg ugyanis, hogy az UEFA végrehajtó bizottsága döntésével kapcsolatos véleményüket elsődlegesen az Európai Labdarúgó Szövetség vezetőivel kell megvitatniuk."

Az UEFA végrehajtó bizottsága szerdán úgy döntött, hogy Lengyelország és Ukrajna rendezheti meg a 2012-es kontinensviadalt.