Vágólapra másolva!
Bozóky Imre úgy véli, eredményes hat évet zárt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökeként, több komoly sikert is elért, így emelt fővel távozik posztjáról.

Az MLSZ-székházban tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Bozóky kijelentette: egy ideig semmilyen tisztséget nem vállal a magyar futballban, bár hozzátette, a 2012-es Eb-pályázat sikerét szívesen segítené kapcsolatrendszerén keresztül, ha az új vezetés erre felkéri. Amúgy pedig ügyvédként dolgozik tovább.

Bozóky a kandidálással kapcsolatban elmondta, nem állja meg a helyét Gyárfás Tamás azon kijelentése, mely szerint semmi nincs előkészítve, mert - mint meg is mutatta egy rendkívül vastag könyv formájában - egy pályázatot már korábban le kellett adni az UEFA-nak, s ezzel került be a legjobb háromba - az olaszok mögött - a magyar-horvát jelentkezés. Megjegyezte, ezt a dokumentumot át fogja adni a szervezőbizottság vezetőjének, illetve a sportág új vezetésének, de erre eddig az idő rövidsége miatt nem volt lehetősége. A részletes pályázatot május 31-ig kell leadnia az MLSZ-nek.

"Amikor 1999-ben átvettem az MLSZ irányítását, a szövetség több százmilliós hiánnyal küzdött, és több mint tíz per gyötörte, ráadásul a nemzetközi kapcsolatai is gyengék voltak. Ezt a helyzetet 2001-re sikerült orvosolni. Ezenkívül komoly eredménynek tartom az edzőképzés beindítását, a Szuperkupa újbóli létrehozását és a hamarosan átadásra kerülő székház megépítését" - értékelte tevékenységét Bozóky, aki szintén sikerként könyvelte el, hogy a Népstadionnak Puskás Ferenc lett a névadója, valamint az idén beindult felnőttképzést és a 38 műfüves futballpálya átadását.

Lothar Matthäus szövetségi kapitánnyal kapcsolatban megjegyezte, az eredménytelenség ellenére nem bánta meg szerződtetését, mert szerinte a magyar futballnak szüksége van új hatásokra. Hozzátette, valószínűleg ezt a döntését nem vizsgálná felül és újra szerződtetné a német szakembert.

Bozóky hasonlókképpen vélekedik a Derball Kft.-vel kötött marketing szerződésekről is. Mint mondta, 2003-ban egyetlen szponzora volt a szövetségnek, míg mostanra ez a szám jelentősen megnőtt. Ezt az eredményt még úgy is jónak tartja, hogy a Pellady Péter vezette cég 30 százalékos részesedést kap.

Bozóky három komolyabb hibát említett elnöksége idejéről. Az egyik a két liga (amatőr és profi) létrehozása, mivel most úgy gondolja, mindent az MLSZ-nek kellene irányítania. A másik probléma a nem megfelelő kommunikáció volt, a harmadik pedig az, hogy túl sok kompromisszumot kötött.

Bozóky a felügyelőbizottság készíttette könyvvizsgálói jelentéssel kapcsolatban csak annyit mondott: mindenki higgye el, minden egyes forint a magyar futballban maradt, és jelenleg csak számviteli kérdésekről folyik a vita.