Vágólapra másolva!
Az egyszeres magyar válogatott kapus, Fülöp Márton állandó játéklehetőséghez akar jutni, ezért szívesen menne ismét kölcsönbe, mert egyelőre nem tagja az élvonalban két forduló után listavezető Tottenham Hotspur bajnokikra kijelölt keretének.

"Most vagyok abban a korban, amikor sokat kell védenem a fejlődésem érdekében" - mondta a tehetséges, 20 éves kapus a Sky Sports televíziónak. Fülöp Márton egy évvel ezelőtt került a londoniakhoz, s rövid ideig az angol válogatott Paul Robinson mögött a második számú hálóőrnek számított. A cseh Radek Cerny érkezése után azonban kölcsönadták a harmadik osztályban érdekelt Chesterfieldnek.

"Már a nyáron is voltak érdeklődő klubok, de akkor Robinson sérülése miatt nem engedtek el. Paul már meggyógyult, így hamarosan beszélek a vezetőkkel, hogy engedjenek el. A Championshipből, azaz a második vonalból is akadnak érdeklődők, s annyit szintén elárulhatok, hogy egyik csapatban sincs magyar futballista" - mondta Fülöp, utalva arra, hogy a Crystal Palace-ban Király Gábor, míg a Plymouth-ban Buzsáky Ákos szerepel.

Fülöp hozzátette, hogy vonzónak találná a Chesterfieldet is. "Egyáltalán nem keserítene el ez a lehetőség. Nemrég több hónapot töltöttem a Chesterfieldben, s jó emlékeim vannak. Mindössze 250 km-re van Londontól, s a bajnokikra 7-8 ezer lelkes szurkoló látogat ki. Ők most is szívesen látnának, s ha nem jutok a második vonalba, akkor örömmel megyek ismét a Chesterfieldhez" - szögezte le Fülöp.