Vágólapra másolva!
Szóban már megállapodott a Wisla Kraków együttesével, s ha a pénteki orvosi ellenőrzés is jól végződik, akkor Lengyelországba költözik Marek Penksa, a Ferencváros szlovák válogatott labdarúgója.

A néhány napos ausztriai edzőtáborozást követően pénteken orvosi tesztre Krakkóba várják Marek Penksát, aki szóban már elkötelezte magát a Wisla Kraków labdarúgócsapatánál.

A csapat új szakvezetője, az egykori lengyel szövetségi kapitány, Jerzy Engel (aki július elsején váltotta a cseh Werner Liczkát) komolyan számolna Penksával, aki elmondta, biztos abban, ő lesz az együttes legjobb formában lévő csatára.

Közel a megegyezés a Young Boys csapatkapitányával, Mark Dislerrel, a 31 esztendős svájci védő még a szezon kezdete előtt aláírhatja lengyel szerződését.

Ugyancsak a Wisla játékosa lehet a svéd Örgryte finn középpályása Jukka Sauso, akit a lengyelek még a Kalmar FF elleni, július 25-i mérkőzésen is meg szeretnének figyelni, de lengyel források szerint a klub vezetői csábítják az Amica Wrónki három játékosát, Dariusz Dudkát, Marcin Burkhardtot és Dariusz Dziewickit is.

A Wisla Kraków tavaly 11 pontos előnnyel nyerte meg a lengyel bajnokságot a Groclin előtt, így a BL-ben is részt vehet, sőt mi több, csupán a selejtező harmadik körében kell bekapcsolódni a küzdelemsorozatba.