Vágólapra másolva!
Újabb játékossal erősödött a bajnok DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapatának kerete, ugyanis a klub vezetői megegyeztek Szabó Ottóval.

A megállapodás értelmében a szlovák védő-középpályás - akit az előző idényben Sopronba adtak kölcsönbe - a következő évben ugyancsak kölcsönjátékosként szerepel Debrecenben.

Szabót 2003 nyarán az osztrák Rapid Wien együttesétől igazolta le az MTK, amely 2006-ig rendelkezik a játékjogával. Külön érdekesség, hogy a Szuperkupa szombati első mérkőzésén még a Sopron futballistája volt, a szerdai visszavágón azonban már a Loki színeiben léphet pályára volt csapata ellen.

A szerb Branko Radovanovics ugyanakkor nem lesz a hajdúságiak játékosa, miután kiderült, hogy nincs megfelelő fizikai állapotban.