Vágólapra másolva!
Az augusztus 14-én este 20 órakor rendezendő Puskás Ferenc-válogatott - Real Madrid meccs szervezői pontosan egy hónappal a csúcstalálkozó előtt tartottak sajtótájékoztatót, melynek helyszíne pontosan ugyanaz a luxushotel volt, ahol - az épp csütörtökön világ körüli útra indult - királyi gárda tagjai álomra hajtják majd a fejüket.

Igen, a mérkőzésig még 31-et kell aludni, s 40 ezer magyar drukker mindezt nyugodtan megteheti, hiszen ennyien már rendelkeznek belépővel a Puskás Ferenc tiszteletére rendezendő nyári focicsúcsra.

Akik pedig még bíztak abban, hogy valahonnan az ölükbe pottyan pár biléta, azok most dörzsölhetik a tenyerüket és a startvonalra állhatnak, hiszen hétfőn 10 órától újabb 6 ezer jegy kerül forgalomba, amelyekhez három helyen lehet hozzájutni: az Ibusz vidéki irodáiban, a Puskás-stadionban és a www.jegyelado.hu honlapon.

Sokan emlékezhetnek, a brazilok ellen a stadion felső karéjának egy részét is megnyitották, a szervezők azonban ettől most eltekintenek, mégpedig biztonsági okokból... Ennek ellenére most is közel fél százezren drukkolhatnak majd a helyszínen, köszönhetően az egyes cégek által lekötött belépők "felszabadításának", valamint a mobil lelátók elhelyezésének.

Csütörtökön egyébként elindult az esemény weboldala is, ahol az érdeklődők a "Puskás-Real" meccs legfrissebb híreiről tájékozódhatnak.

Ami pedig a főszereplőket illeti: a világ legtöbb aranylabdását a soraiban tudó Real Madrid csütörtökön utazott el Chicagóba, amely a királyi gárda "világ körüli turnéjának" az első helyszíne, az utolsó pedig Budapest lesz. A szervezők első kézből, a chicagói hotelben leadott névsor alapján már most közölni tudták azt a bivalyerős keretet, amellyel a galaktikusok útra keltek.

Íme a névsor (színmagyarázat: aranylabdások, aranylabda-másodikok): Iker Casillas, Diego Lopez, Alvaro Mejia, Michel Salgado, Ivan Helguera, Francisco Pavón, Carlos Diogo, Alvaro Arbeloa, Roberto Carlos, Raúl Bravo, David Beckham, Pablo Garcia, Thomas Gravesen, Zinédine Zidane, José Maria Gutierrez, Raúl González, Ronaldo, Michael Owen, Juan Francisco Torres, Ruben Delared, Luis Figo, Carlos Sanchez, Roberto Soldado, José Jurado.

Forrás: [origo]

A keret persze még változhat, új igazolásokkal bővülhet (Robinho?), de szűkülhet is, ám mivel Owen és Figo is elutazott Chicagóba, úgy tűnik, egyelőre nem bolydul fel jelentősen a madridi gárda.