Vágólapra másolva!
Buzsáky Ákos az édesapja által életre hívott Grund FC-ben eltöltött idő után 15 évesen került az MTK-hoz, majd 20 esztendősen már az FC Porto profijának vallhatta magát. Január óta az angol másodosztályban szereplő Plymouth Argyle játékosa, s igen hamar közönség kedvenc lett a délnyugat-angliai városban. A 23 éves Buzsáky az [origo]-nak adott interjújában elmondta: célja a Premier League, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer egy klubban focizzon Gera Zoltánnal. Lothar Matthäus kapitány szerződtetését jó ötletnek tartotta, azt azonban már kevésbé támogatja a támadó középpályás, hogy a német tréner "egyharmad NB I-nyi" játékost kipróbált már a nemzeti csapatban.

- Hogyan került a Portóból Angliába? - kérdeztük a június végéig Budapesten tartózkodó légióst.
- Annak idején 20 évesen igazoltam Portugáliába, s mivel nem sikerült beverekednem magam a Porto kezdőcsapatába, a klub kölcsönadott az Academica Coimbrának. Miután múlt nyáron visszarendeltek, úgy döntöttem, adok magamnak még egy fél évet, s ha sikerül több játéklehetőséget kapnom, maradok az együttesnél. Bár a Porto B-ben - amely a harmadosztályban szerepel - remekül ment a játék, nyolc gólt is lőttem, a nagycsapatnál nem nagyon kaptam lehetőséget. Ezt követően a portugál menedzserem lépett, s így kerültem az angol másodosztályba, a Plymouth Argyle együtteséhez, először csak kölcsönben.

- Ahol hamar a szurkolók kedvence lett, viszont túl magas volt a vételára az Argyle számára.
- Való igaz, először túl sok pénzt kért értem a Porto, ám később megváltozott a helyzet.

- Még a drukkerek is adakoztak, hogy végleg a csapatnál maradjon.
- Valóban, de ez inkább ilyen jelképes adakozás volt, hiszen mindenki egy fontot dobott bele a klub "malacperselyébe". Hogy végül mennyiért vett meg új csapatom a Portótól, magam sem tudom, bár úgy vélem, végül eléggé le tudták alkudni az áramat. Nem mondanak semmit erről, de csakis a presztízs miatt, hiszen a Plymouth nem egy gazdag klub, de a vezetők szeretnék, ha a szurkolókban az maradna meg: "Látjátok, mi mindent megteszünk a csapatárt, a BL-győztes Portóból erősítettünk!"

- A váltás könnyen ment?
- Elég gyors volt, de megérte! Egyik nap megnézték a játékomat, a hétvégén pedig már a kezdőben találtam magam. Mit mondjak, nem voltam a legfittebb állapotomban, de fokozatosan belelendültem, 60-70-80 perceket játszottam, majd végül már az egész meccset a pályán töltöttem. De egyáltalán nem bántam meg a váltást, hiszen nagyon fontos, hogy játékban legyek, és egyébként is, az angol másodosztály szerintem erősebb a portugál első ligánál.

- Mást kell játszania, mint a Portónál?
- Angliában is - csapatunk 4-4-2-es rendszerében - a belső középpályás posztján játszom, feladatom a támadások elősegítése, de természetesen a védekezésből is ki kell venni a részemet.

- Úgy tűnik, idén több honfitársával is egy osztályban fog szerepelni.
- Igen, bár nem kizárt, hogy Király Gábort elviszi egy Premier League-ben szereplő gárda, Torghelle Sanyi viszont szerintem maradni fog a Crystal Palace-nál, hiszen nem nagy kockázat kijelenteni: az angol válogatott Andy Johnsonra le fog csapni egy nagycsapat. Egyébként pedig örömmel várom azokat a meccseket, amelyeken majd honfitársaim ellen lépek majd pályára.

- Tartja a kapcsolatot a magyarokkal, vagy csak angol beszédet hall?
- Nyáron meg fogom keresni Torghelle Sanyit és Gera Zolit is, akikkel korábban együtt játszottunk az utánpótlás-válogatottban, Király Gáborral viszont még nem beszéltem. Az angol szerencsére egyre jobban megy, s ha még nem is vagyok perfekt, de egy felsőfokút már le tudnék tenni.