Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott Franciaország ellen 2-1-re elveszített mérkőzésén, kedden négy újoncnak adott lehetőséget Lothar Matthäus szövetségi kapitány. Balog Zoltán, Vincze Gábor, Fülöp Márton és Takács Ákos az MLSZ honlapjának nyilatkozott a debütálásról.

Balog Zoltán, a Ferencváros 27 esztendős védője elmondta: már többször volt kerettag, ám mivel épp a tétmeccsek idején került a kerethez, kevesebb esélye volt arra, hogy a kapitány betegye a csapatba. "A franciák ellen barátságos meccset vívtunk, s bíztam abban, hogy lehetőséghez jutok. Kedden délben tudtam meg, hogy mindenképp játszom, s ha a franciák három csatárral játszanak, Cissé lesz az emberem. A friss BL-győztes a pályán közvetlen srácnak tűnt, s olyan labdarúgónak, aki egyszerre építhet a gyorsaságára és a technikai tudására. A közönség extázisba került, amikor átvett egy labdát, ám az esetek többségében sikerült semlegesítenem őt. Azt hiszem, a csapat nem vallott szégyent, s a második félidei játék alapján emelt fővel távozhatott a Saint Symphorien-stadionból."

A skóciai Livingstonban stabil kezdővé vált, 28 éves Vincze Gábor a testvére, a győri Vincze Ottó mellett debütálhatott: "Nagy megtiszteltetés volt végighallgatni a himnuszt és a válogatott mezében futballozni. Örömömet fokozta, hogy a testvéremmel együtt játszhattam, s ezzel régi álmunk vált valóra. A szüleink biztosan nagyon büszkék voltak ránk, ugyanakkor én is tudom, hogy az első félidőben még önmagát kereste a csapat. A második félidőt viszont megnyertük. Ami engem illet: Skóciában tapasztaltabb labdarúgóvá váltam, s bármikor szívesen állok a válogatott rendelkezésére."

A 22. életévében járó, a Tottenhamtől Chesterfieldbe kölcsönadott hálóőr, Fülöp Márton a második félidőben Király Gábort váltotta a kapuban: "Amikor megkaptam az A válogatottba szóló meghívót, csak titkon reménykedtem abban, hogy játszani fogok. Kellemesen érintett, amikor hétfőn véglegessé vált, hogy egy félidőt biztosan védek. Úgy érzem, Disztl Péter és két kapus kollégám segítségével sikerült jól felkészülnöm. Azt is nagyon jólesett, hogy Király Gábor az első félidő lefújása után azonnal odajött hozzám, és sok sikert kívánt. Jókívánsága hasznomra vált, hiszen kapott gól nélkül debütálhattam. Tudom, hogy most édesapámnak, Fülöp Ferencnek is nagy örömet szereztem, aki annak idején szintén válogatott kerettag volt. Remélem, a mostani teljesítményem - amelyet az Eurosport révén Angliában is figyelemmel kísérhettek - hozzásegít ahhoz, hogy a Tottenhamből egy jobb, mondjuk a Divisione One-ban szereplő klubhoz adjanak kölcsön, ahol egy szezonban harminc-negyven meccsel szerezhetnék kellő rutint."

Takács Ákos, a Ferencváros idén feltűnt 23 esztendős védő/középpályása szintén nagyon boldogan nyilatkozott: "Mindamellett, hogy elmondhatatlanul nagy öröm volt a válogattban bemutatkozni, tudom, hogy nagyon sokat kell még fejlődnöm. Ez úton szeretném megköszönni a bizalmat a stábnak s a csapatot a helyszínről vagy otthonról biztató magyar szurkolóknak is. Külön kiemelném a francia drukkereket is, akik a stadionban és a szállodába vezető úton is megtapsoltak minket. Bízom benne, hogy az egygólos vereséget leszámítva még sok hasonló élményben lesz részem, számítson rám a kapitány akár védekező vagy szélső középpályásként, netán jobbhátvédként."

A Matthäus-csapat csütörtök este megérkezett Izlandra, ahol hűvös, esős idő fogadta. A keret tagjai közül Juhász Roland és Rabóczki Balázs bajlódik kisebb sérüléssel, de valószínűleg bevethető állapotba kerülnek szombatra. Az U21-es válogatott - amely együtt utazott a felnőtt csapattal - pénteken 20 órától Európa-bajnoki selejtező keretében találkozik a vendéglátókkal, míg Matthäus együttese szombaton 20 óra 5 perctől lép pályára.