Vágólapra másolva!
Az MLSZ elnöksége keddi rendkívüli ülésén bírálta el az NB I-es indulásról szóló - az MLL korábbi elutasító döntése elleni - fellebbezéseket, s klublicenc hiányában elutasította a DVTK beadványát. Eldőlt, hogy az eddig Siófokon szereplő Balaton FC Miskolcra teszi át székhelyét Pápa helyett, de ez a város sem marad élvonalbeli csapat nélkül. Az eddig Szombathelyen működő Lombard FC ugyanis éppen Pápára költözik. Így jelenleg 15 csapat szerepel az NB I-es listán, a 16. a Nyíregyháza lehet.

A Borsod Online úgy tudja, a miskolci klub a 2004-2005-ös szezonban Diósgyőri VTK-Borsodi FC néven indul. "Új, tiszta és megalapozott időszámítás kezdődik szerdától Diósgyőrben" - jelentette ki a lapnak Kuti István. A Balaton FC tulajdonosa elmondta, Pápán egy magánszemély szeretett volna tulajdonrészt vásárolni, amibe nem ment bele.

"Köztudott, hogy a liga szerette volna megoldani a 'diósgyőri' helyzetet, akár még az utolsó pillanatban is, s a múlt csütörtökön beszéltem Szieben László elnökkel. Nem öndicséret akar lenni, de azt hiszen, az elmúlt évben bizonyítottam, bizonyítottunk a Balaton FC-nél... Pénteken aztán az MLL vezetőjével Miskolcon találkoztunk a város képviselőivel. Nem volt egyszerű az ügy, de elértük, amit szerettünk volna" - nyilatkozta Kuti.

A pénzember hangsúlyozta, a korábbi diósgyőri vezetéstől és az adósságállományt felhalmozó gazdasági társaságtól teljes mértékben elhatárolódik. A játékosok ügye még várat magára, a meghosszabbodó átigazolási szezonnal (amely július 20-a helyett 31-én zárul) azonban még érkezhetnek újabb labdarúgók a borsodi megyeszékhelyre. Kérdéses, mi lesz Détári Lajos sorsa, a diósgyőriek kiszemelt trénerét Kuti jó szakembernek tartja, elmondása szerint "a vele való házasság is be fog következni".

A liga korábban hat NB I-es csapat nevezését utasította el, ezeket most - a diósgyőriekét kivéve - elfogadta, ugyanakkor a bajnok és kupagyőztes Ferencvárosi TC, a Balaton FC, a Videoton, a Békéscsaba és a Budapest Honvéd gazdasági tevékenységét ezentúl az MLL biztosa felügyeli és segíti majd.

A legkritikusabb a helyzet jelenleg a fővárosi zöld-fehéreknél, ott az elnökség döntése szerint november 1-ig rendezni kell az anyagiakat. Ha ez nem sikerül, akkor a klublicencben megfogalmazott szankciókat alkalmazzák majd, amely pontlevonáshoz is vezethet.

Az MLSZ kedden felkérte a nyíregyházi klubot az NB I-es szereplésre, hogy 16-os mezőny alakuljon ki. Az egyetlen akadály az UEFA klublicence lehet, de a Szabolcs Online úgy értesült: hétfőn a liga egyik alkalmazottja járt az európai szövetség központjában, ahol rábólintottak a Spartacus indulására.

"A tulajdonosok döntése értelmében gazdaságilag biztosítottak az élvonal feltételei, én a szakmai részről tudok beszélni. Az majd csak a csütörtöki sorsolás után derül ki, hogy az első két mérkőzésünk közül el tudjuk-e valamelyiket halasztani. Az átigazolási időszak végét is kitolták július utolsó napjáig, így ilyen fronton sem kell kapkodnunk, nyugodtan meg tudjuk beszélni a részleteket a kiszemeltekkel. Hét-nyolc új futballistával kalkuláltunk, közülük Pintér Attila, Csillag Krisztián, Némedi Norbert, a mexikói Julio Sanchez és a ghánai Owusu-Ansah Princeton érkezése már biztosnak tűnik. Még két-három csatárt szeretnénk, ez ügyben szétnézünk külföldön is" - mondta Várhidi Péter, a nyíregyháziak klubmenedzsere a lapnak.

[origo]/(MTI)