Vágólapra másolva!
Szombat délután edzőmérkőzést játszik a Vasassal, majd négy napra Bükre vonul edzőtáborba a Debrecen labdarúgócsapata. Nem tart az együttessel a két külföldi ajánlattal kacérkodó válogatott játékos, Böőr Zoltán és Bajzát Péter, ott lesz viszont a nigériai válogatott csatár, Enyinnaya.

Szombaton négynapos edzőtáborba Bükre utazik a Debrecen labdarúgócsapata, amelynek kulcsjátékosai közül ketten külföldi szerződésük ügyében tárgyalnak, így nem állhatnak Szentes Lázár rendelkezésére. Böőr Zoltán a spanyol Tenerife vezetőivel találkozik, míg Bajzát Péter a német másodosztályú LR Ahlen csapatánál vesz részt próbajátékon.

Az együttes honlapja megemlíti, a magyar támadó nem ismeretlen a németek előtt sem, s emlékeztetnek a csatár tavalyi, szaloniki találatára, amellyel végül a Debrecen kiverte az UEFA-kupából a PAOK együttesét. Bajzát minden bizonnyal vasárnap a Borussia Dortmund amatőrcsapata ellen mutatkozhat meg edzőmérkőzésen, ha szerződteti a klub, akkor az argentin Andrei Frascarelli mellett ő lenne a németek másik csatárszerzeménye.

Visszatérve a Debrecenhez, a csapattal tart Bükre a próbajátékon részt vevő Ugochukwu Michael Enyinnaya, aki a Nagyvárad elleni 6-0-s győzelemmel zárult edzőmeccsen gólt szerzett és gólpasszt adott. A válogatott játékos korábban megfordult Belgiumban és Olaszországban is, 1998-ban szerződött a Molenbeekhez a nigériai Eagle Cementtől, de a belga másodosztályból egy év után az olasz Seria A-s Barihoz igazolt, ahol három év alatt 28 bajnokin játszott, s háromszor volt eredményes. A csatár legutóbb a harmadosztályú Foggiában szerepelt.

A távozók közül Takács Tamás a Pápával, Csehi Zoltán Nagyszalontával, míg Balog Zsolt a Békéscsabával tárgyal.