Vágólapra másolva!
Szerződését ugyan még nem írta alá, azonban hétfő óta már Détári Lajos vezeti az edzéseket Diósgyőrben. Az egykori világválogatott futballista többek között azt nyilatkozta, hogy tiszta viszonyokat és sikereket akar az élvonalba visszakerült együttesnél. Kollégájáról, Pintér Attiláról egykori edzői formáltak véleményt, akik egytől egyig sajnálják a szakember Üllői úti menesztését.

- Mennyire stabil a klubnál a gazdasági háttér, hiszen egy edzőnél, a csapatépítést és a morált tekintve ez is lényeges szempont? - kérdeztük Détárit.
- A vezetők tulajdonképpen megállapodtak a játékosokkal, hogy megkapják jogos járandóságukat. A lényeg tehát, hogy amit ígértek, azt tartsák be, ezek után viszont nyugodtan elkezdhetünk dolgozni.

- Mennyi időre szerződik Diósgyőrbe?
- Ez nálam sohasem fontos, hiszen ahogy mondani szokták, egy edző ne kezdjen bele vastagabb könyv olvasásába, mert akár az első oldalaknál kirúghatják. Amióta világ a világ, ilyen az edzősors. Esetemben is felesleges arról beszélni, hogy egy vagy öt évre írok alá, mert úgyis mindent az eredmények döntenek el. Egyébként még nem írtam alá a szerződésemet, csak ha minden vitás kérdés rendeződik a klubnál, és bízom abban, péntekre ez meg is valósul.

- A bajnoki rajtig elég lesz az idő a felkészülésre?
- Öt hétnek elégnek kell lennie. Ráadásul három hét szabadság minimum szükséges volt a játékosoknak a regenerálódásra. A futballistákon egyébként már az első edzésen láttam az elszántságot, az akaratot, ami örömmel töltött el.

- Mennyire ismeri a keretet?
- Egyelőre ismerkedem a futballistákkal, az edzőmeccseken már tisztább képet kaphatok a képességekről, vagyis a keret végleges kialakításához még legalább két hétre van szükségünk.

- Diósgyőri szurkolókkal találkozott már?
- Nem is eggyel, és bátran mondhatom, errefelé továbbra is imádják a futballt. Biztos vagyok abban, hogy már az edzőmeccseinkre is legalább három-, négyezren kilátogatnak. Ugyanakkor a szurkolókkal együtt magam is tiszta viszonyokat akarok végre, és ez nem csak Diósgyőrre, hanem az egész magyar labdarúgásra érvényes. Fura, hogy aki itt szinte tönkretett mindent, máshol szakmai igazgatói szerepben tetszeleg, persze ez sem meglepő a magyar fociban járatosak számára. Velem ilyen sohasem fordulhat elő, hiszen hitelesnek tartom magam, és eddigi csapataimnál is sikereim voltak, és hiszek abban, hogy ez Diósgyőrben is így lesz. Egyébként a szakmai munka mellett rengeteg teendő vár rám, például a szponzorokkal, az önkormányzattal is tartani a kapcsolatot. A klubot rendbe kell tenni és sikerülnie is kell ennek. Jó futballt akarunk Diósgyőrben, amihez a nyílt, korrekt munkavégzés szükséges, hogy bármikor, bárki nyugodtan belenézhessen a könyvelésbe. A diósgyőri szurkolók megérdemlik végre, hogy örömüket leljék a csapatban, márpedig mi hétfőtől ezért dolgozunk.

Bánki József