Vágólapra másolva!
A holland labdarúgás két patinás klubja, a PSV Eindhoven és Feyenoord is nyilvánosan bejelenetette, hogy meg akarja szerezni Fehér Csabát, a NAC Breda és a magyar válogatott futballistáját, aki posztján az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta Hollandiában az előző szezonban.

A középpályán is bevethető jobb oldali védőt még egy évig köti szerződés a NAC-hoz, és a Feyenoord már az év elején jelezte: szívesen látja Fehért a soraiban, amint szabadon igazolhatóvá válik.

Csakhogy a PSV Eindhoven megelőzné a rotterdamiakat, és már ezen a nyáron szerződtetné a hátvédet, így azonban természetesen a Bredának is fizetnie kellene érte. Az 1988-as BEK-győztes már hivatalosan is bejelentkezett a magyar játékosért, akinek kivásárlására egymillió eurót áldozna.

A Feyenoord elöljárói ugyanakkor jelezték, nem tesznek le a 28 éves hátvéd megszerzéséről. Fehér egy rotterdami szerződés esetén az MTK és a Breda után harmadszor is egy csapatban szerepelhetne a kapus Babos Gáborral.