Vágólapra másolva!
Pintér Attila, a Ferencváros eddigi vezetőedzője nem fogadta el a 2007 nyaráig szóló szerződésének szigorítását, ezért Furulyás János klubelnök kettejük késő esti tárgyalása után átadta a trénernek azt a rendkívüli felmondást, melyet az egyesületet működtető részvénytársaság igazgatósága kedden fogadott el.

Szigorúan bizalmas légkörben, négyszemközt találkozott csütörtökön este Furulyás János, az FTC elnöke és Pintér Attila vezetőedző. A megbeszélésen a szakvezető közölte, hogy nem fogadja el az FTC Rt. igazgatósága által kedden megfogalmazott szerződéskiegészítést, amelyet tulajdonképpen ultimátumként is fel lehetett fogni, és amely többek között a játékosokkal, a játékvezetőkkel és a sajtóval való kapcsolatjavítás igényét is tartalmazta.

Pintér elmondta a ferencvárosi elnöknek, hogy nem ért egyet a felmondással, aminek nyilvánvalóan anyagi és szakmai vonzata is van, elvégre Pintér szerződése még három évig lett volna érvényben a Fradinál. Végül a tréner átvette a rendkívüli felmondólevelet, ám jelezte azt is, hogy pénteken sajtótájékoztatón szeretne reagálni az elmúlt napok történéseire. Azt viszont a játékosok jelezték: amennyiben az edző sárdobálásba kezd, ők is a nyilvánosság előtt sorolják majd fel tételesen sérelmeiket. Márpedig a szakvezetőnek eltökélt szándéka, hogy kitálaljon...

Mielőtt azonban ezt megteszi, pénteken délelőtt Tepszics Ignáccal találkozik, aki az Üllői úton adja át az együttessel bajnoki címet és kupát nyert szakvezetőnek az írásos felmondást. A pénteki edzést már Pintér eddigi pályaedzője, Keller József vezeti, és ő dirigálja majd az együttest a szombati, Hajdúnánáson rendezendő Nagy Norbert-emlékmérkőzésen is.

Az új edző kinevezéséről az FTC Rt. igazgatósága a hét végén dönt majd, információink szerint a jelöltek között van László Csaba, Lothar Matthäus pályaedzője is.

Bánki József