Vágólapra másolva!
Érthető, hogy az FTC Rt. keddi igazgatósági ülése után - amikor is feltételekhez kötötték Pintér Attila vezetőedző további szerepvállalását - feszült légkörben zajlanak a tréningek az Üllői úton. A játékosok nyílt levelet fogalmaztak meg, mivel úgy érzik: elkényeztetett, akaratgyenge sportembereknek állítják be őket a közvélemény előtt.

Szerdán és csütörtökön is két edzésen vesznek részt a ferencvárosi labdarúgók, amelyek hangulatára rányomja bélyegét a keddi igazgatósági ülés döntése, amelyen feltételeket szabtak Pintér Attila további munkájához. Többek között azt is, hogy javítania kell a játékosokkal való kapcsolatán, ami a jelek szerint nehéz lesz, ugyanis a futballisták - az őket ért nyilvános kritikák ellensúlyozására, illetve igazuk és egységességük bebizonyításáért - nyílt levél közzétételére kérték meg a klub sajtóért felelős munkatársait.

Íme a nyílt levél, amit a ferencvárosi labdarúgók megfogalmaztak: "A Ferencváros bajnokságot és Magyar Kupát nyert csapatának tagjaiként az elmúlt hónapokban a legszélsőségesebb helyzetekben is igyekeztünk sportemberként viselkedni, továbbá tekintettel lenni a klub csodálatos hagyományaira, valamint a ferencvárosi szurkolók érzéseire. Egységesen, csapatként viseltünk el és vertünk vissza minden olyan próbálkozást, amely megalázó helyzetbe kényszerített volna bennünket. Az elmúlt hónapok történései után is bátran mindenki szemébe nézhetünk, és büszkén vállalhatjuk, hogy nem hoztunk szégyent sem a ferencvárosi mezre, sem szurkolóinkra, és képesek voltunk a legelviselhetetlenebb helyzetben is tűrni, a Fradi érdekeit szem előtt tartani."

"Ezekben a napokban is ezt tesszük, annak ellenére, hogy számos helyen és számos alkalommal hangzanak el olyan kijelentések, amelyek bennünket elkényeztetett, akaratgyenge, munkára alkalmatlan embereknek állítanak be. Tiszteletben tartva az FTC Rt. igazgatósága és a Pintér Attila vezetőedző között lezajlott megbeszélések eredményét, egyelőre nem szeretnénk konkrétumokat a nyilvánosság elé tárni, ám ezt önmagunk védelmében rövid időn belül mindenképpen megtesszük. Addig is kérjük a szurkolók és a közvélemény türelmét!"

Azért akad jó hír is az Üllői úton, hiszen a jelek szerint sikerül megtartani Sorin Botist, akivel a szakmai vezetés és a szurkolók is elégedettek voltak tavasszal. Tepszics Ignác sportigazgató szerint nagy esély van a védő moldáv klubjával, a Sheriff Tiraspollal a megegyezésre, aminek a játékos is örül, hiszen már korábban kijelentette, nagyon szeretne az Üllői úton maradni. Az új megállapodás értelmében Botis újabb egy évre, kölcsönben szerepelne a Ferencvárosnál.

A zöld-fehérek egyébként szombaton játsszák első nyilvános mérkőzésüket, méghozzá a tavaly autóbalesetben elhunyt ferencvárosi labdarúgó, Nagy Norbert szülővárosában, Hajdúnánáson, ahol a hajdani válogatott balhátvéd emlékére rendezik a találkozót. Egyelőre még kérdéses, hogy ezen a mérkőzésen is Pintér Attila dirigálja-e majd a csapatot, hiszen a fiatal tréner csütörtökre ígérte a választ az említett szerződéskiegészítés feltételeire.

Bánki József