Vágólapra másolva!
A jövőben Vágó Attila irányítja majd az NB I-es tagságát osztályozón kivívó Békéscsabai Előre FC labdarúgócsapatának felkészülését. Az új vezetőedző egy plusz két évre szóló szerződést írt alá.

"Megtiszteltetés, hogy rám esett a választás. Minden bizonnyal a három-négy évvel ezelőtti itteni munkámat dicséri, hogy újra felkértek" - mondta Vágó. "Igyekszem mindent elkövetni, hogy ne legyenek kiesési gondjai a csapatnak. A tulajdonosokkal egyeztettem, ez alapján pedig kijelenthetem, hogy szeretnénk együtt tartani a jelenlegi játékoskeretet. Bízom abban, hogy a meghatározó futballisták mindegyike marad."

Vágót, aki legutóbb a veszprémi együttest irányította, az utolsó fordulókban megbízott trénerként tevékenykedő Németh Zoltán segíti majd pályaedzőként. Németh azután került - öt mérkőzésre - a kispadra, hogy a játékvezető megsértése miatt eltiltott Supka Attilát a klub vezetősége felmentette a vezetőedzői feladatok ellátása alól.

A Békéscsaba az osztályozón a Rákospalotai EAC-t múlta felül, kettős győzelemmel. A játékosok jelenleg szabadságukat töltik, a felkészülés július 8-án kezdődik.