Vágólapra másolva!
Az UEFA-kupa első fordulójában három magyar csapat is érdekelt volt szerdán. Két együttesünk Horvátországban lépett pályára: az MTK és a Debrecen is 3-1-es eredményt ért el, annyi különbséggel, hogy a kék-fehérek kikaptak a Dinamo Zagreb otthonában, a Loki viszont győzelmet aratott a Varteks vendégeként. A Ferencváros már a második percben hátrányba került a dán FC Köbenhavn ellen, de Kriston góljával egyenlítettek a hazaiak. Szerdán további 40 UEFA-kupa-mérkőzést rendeztek.

Videó: tekintse meg a mérkőzés összefoglalóját!

UEFA-kupa, 1. forduló, 1. mérkőzés:
Dinamo Zagreb (horvát) - MTK Hungária 3-1 (1-1)
Zágráb, 6000 néző
vezette: Gumienny (belga)
Dinamo Zagreb: Sarlija - Sedloski, Mijatovic, Drpic - Strok (Poldrugac 62.), Agic, Mujcin (Cesar 70.), Mikic, Tomic - Mitu (Krznar 88.), E. Silva.
MTK: Végh - Komlósi, Halmai, Juhász Molnár, Pusztai, Jezdimirovic, Füzi - Illés (Szabó O. 70.), Torghelle (Lengyel 90.), W. Silva (Czvitkovics 57.).
gól: E. Silva (38.), Agic (48.), Sedloski (56., 11-esből), illetve Torghelle (3.)
sárga lap: Sedloski (40.), Strok (59.), illetve Halmai (15.)
piros lap: Drpic (85.)

Magyar szempontból pompásan kezdődött a mérkőzés: a 3. percben Welton Silva szaladt el a balszélen, majd ballal a hosszúnál érkező Torghelle felé ívelt, a csatár pedig az ötös sarkáról a kapu bal oldalába fejelt (0-1).

A folytatásban a hazaiak is támadásba lendültek. A 8. percben Mitu távoli szabadrúgása után az MTK védelme elbambult, a labda végül a kapufára pattant. Egy perc múlva Mujcin végzett el szögletet, Sedloski hét méterről fejelt, Végh bravúrral védett.

A 21. percben újra a mienk villantak: Illés 15-ről laposan lőtt, Sarlija hárított. Nyolc perccel később újra Illés került - ezúttal százszázalékos - helyzetbe, nyolc méterről azonban a kapusba lőtt. Nem sokkal később egy jobb oldalról beívelt szabadrúgás után Sedloski 7 méterről fejelt a keresztléc fölé.

A 37. percben rendkívül szerencsétlen gólt kapott az MTK: Illésék a középpályánál elveszítették a labdát, s rögtön megindult Strok a jobbszélen, középre ívelt, az Egervári-csapat védői könnyedén felszabadíthattak volna, de nem így tettek, s így egyszer, majd még egyszer kapura lőhettek a hazaiak, Végh mindkétszer bravúrral védett, harmadszorra azonban a "zágrábi Silva" nem kegyelmezett a mieinknek: 7 méterről az elfekvő védők mellett a hálóba továbbított (1-1).

A középkezdés után Torghelle 17 méterről lőtt, de Sarlija védett, az ellentámadás után Mikic 8 méteres lövését védte Végh lábbal. A félidő vége előtt egy perccel zárszóként Welton Silva 16-ról lőtt mellé.



Nyolc perccel később pedig még növelték is az előnyüket a zágrábiak. Jezdimirovics lerántotta Strokot a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Sedloski jobbal higgadtan a jobb sarokba lőtte (3-1).

MTI-fotó: Damir Sencar
Eduardo da Silva találatával egyenlítettek a zágrábiak


Végh Zoltán újabb góltól mentette meg a csapatát: a 83. percben a hazaiak Silvája a tizenhatos bal sarkáról lapos lövéssel bevette a kapu jobb sarkát, az MTK kapusa azonban jobb lábbal védett.

A 84. percben megkapta azt az MTK, amit már 19 perccel korábban meg kellett volna. Czvitkovics 15-ről rászúrta a labdát, a horvát kapus hárított, a labdát azonban a bal oldalon Szabó Ottó szerezte meg, egyből középre adott, az érkező Torghellét pedig lerántotta Drpic. Jött a megérdemelt piros, meg a büntető, amit már a 87. percben (mert a kiállított védő nem akart levonulni a pályáról) Czvitkovics egy méterrel a jobb kapufa mellé gurított.

Hamar megszerezte a vezetést az MTK, de látszott, hogy az előny ellenére nehéz dolga lesz, ha továbbjutással kecsegtető eredményt akar elérni. A Dinamo játékosai sokkal többet birtokolták a labdát és főleg a pontrúgások után veszélyeztettek. A félidő hajrájában mégis a magyar védelem komoly hibája kellett a horvát egyenlítéshez.

A szünet után gyorsan kétgólos előnyre tett szert a hazai csapat, és egy ideig úgy tűnt, hogy súlyos vereséget mérhet az MTK-ra. A magyar bajnok azonban összeszedte magát, és több gólt már nem kapott. Igaz, nem is lőtt. Pedig a hajrában 11-esből esély volt a felzárkózásra, Czvitkovics azonban hibázott.

Az október 15-ei visszavágón az MTK-nak a mostaninál sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége a továbbjutás kiharcolásához.

Egervári Sándor (MTK): "Labdabiztos, erőszakos futballt játszott a Dinamo Zagreb. Fontos momentum volt, hogy Torghelle Sándor találata után hatalmas gólhelyzetet szalasztottunk el. Ettől kezdve nem voltak mindenben egyenlők a két csapat számára a feltételek, vereségünk okát mégis elsősorban abban látom, hogy helyzeteinket kihagytuk. Így sem adjuk fel a továbbjutás reményét, ehhez Budapesten 2-0-s győzelmet kell aratnunk. Többet vártam a csapattól, amelyet hosszú ideig saját térfelére kényszerített az ellenfél. A jobb eredményhez pontosabb támadójátékra lett volna szükség. Reménykeltő viszont, hogy a csapat az utolsó húsz percben több támadást kezdeményezett. Képesnek tartom az MTK-t a szerdainál jobb játékra."

Forrás: [origo]

Tekintse meg az [origo] új BL-oldalát. Az összes létező információ a legrangosabb európai kupasorozatról itt megtalálható.
Nikola Jurcevic (Dinamo Zagreb):

Gellei Imre (a magyar válogatott szövetségi kapitánya): "Az MTK az első félidőben jól játszott, s óriási lehetőséget szalasztott el a 0-1-es állásnál kihagyott ziccerrel. Az egyenlítő gólt megelőző helyzetig nagyjából egyenlők voltak a két csapat számára a feltételek. Bár a magyar bajnok a kihagyott lehetőséggel és a mellé rúgott büntetővel eldönthette volna a maga javára a mérkőzést, volt legalább két olyan momentum, amikor a belga játékvezető az MTK rovására befolyásolta a találkozó kimenetelét. Az egyik, hogy az egyenlítő gól előtt nem fújta le a Füzi Ákos elleni szabálytalanságot, a másik a magyar csapat javára meg nem ítélt tizenegyes. A Dinamo így 'élvezte' a hazai pálya előnyét."

[origo]