Vágólapra másolva!
Nem kétséges, a magyar labdarúgó-válogatott szerdai ellenfelének, Luxemburgnak a legnagyobb sztárja maga a kapitány, az egykori aranylabdás dán Allen Simonsen, mégsem szabad egyetlen kézlegyintéssel elintézni a szerdai újpesti 90 percet, hiszen a hercegségbeliek ellen a bosnyák és a norvég válogatott is megszenvedett. De talán nem túlzó elvárás a rutinos és tehetséges játékosokból álló magyar csapattól, hogy ha esetleg szenvedve is, de nyerje meg a találkozót.

A múlt eleve kötelez, mivel eddig nyolc alkalommal találkozott a két együttes, s mindannyiszor a magyarok győztek. Igaz, a legutóbbi randevún, közel tíz éve Détári góljával nyögvenyelősen nyert 1-0-ra Verebes József legénysége. Gellei Imre szövetségi kapitány alapcsapatából a hollandiai Bredában szereplő Fehér Csaba sérülés, a német Hertha futballistája, Dárdai Pál lázas betegsége miatt hiányzik majd. Fehért a győri Salamon helyettesíti, Dárdai helyére azonban senkit sem hívott meg a kapitány.

Újra a keret tagja viszont a sérüléséből felépült ferencvárosi Gera Zoltán, és Gellei már eldöntötte, hogy újoncként bemutatkozhat az olimpiai csapatban legutóbb a svédek elleni utánpótlás Eb-selejtezőn négy gólt szerző Szabics Imre is. Az osztrák Sturm Graz centere a múlt héten térdsérüléssel küszködött, s az is kiderült, amennyiben a Nürnberg kiesik a Bundesliga I-ből - amire jó az esély -, az írásos megállapodás egyik záradéka szerint Szabics nem köteles a német klubhoz szerződni. Persze, a fiatal, 21 éves csatár egyelőre boldog, hogy gyermekkori álma, az A válogatottság megvalósulhat.

Az immáron három esztendeje a stájer egyesületben futballozó Szabics már nagyon várja a debütálást: "Már régóta vártam erre a pillanatra. Remélem, pályára léphetek, góllal bemutatkozni meg egyenesen csodálatos lenne. Eddig is biztos voltam benne, de közelről megismerve a társakat ez az érzésem tovább erősödött, hogy a válogatott a jövőben szép eredményeket ér el. Szeretném, ha már portugáliai Eb-döntőre eljutnánk, s e sikernek én is részese lehetnék."

Gera Zoltán tavaly ősszel ugyancsak a Megyeri úti stadionban csereként beállva mesterhármast ért el a San Marino elleni Eb-selejtezőn, az FTC csatára azonban téli bokasérülése után csak néhány hete épült fel, nem véletlen, hogy elsősorban fizikai állapotáról beszélt: "Az MTK és az Újpest elleni bajnokin meglepően jól bírtam a tempót, de a hét végi, Győr elleni meccsen egyértelműen kiütközött rajtam a fáradtság. A válogatott edzőtáborában viszont kipihentem magam, azaz a frissességgel nem lesz gondom. Jó lenne ismét gólt szerezni, ám nem ezt tartom a legfontosabbnak, hanem a csapat jó játékát és főként a győzelmet."

Gellei Imre szövetségi kapitány pedig nem győzi hangsúlyozni, hogy a Luxemburg elleni 90 perc főpróbának tekinthető az ugyancsak védekezésre berendezkedő San Marino elleni idegenbeli, június 11-ei Eb-selejtezőre. A szakvezető tervei szerint a 19 fős keret valamennyi tagjának lehetőséget ad a bizonyításra.

A szerdai mérkőzés a szlovén Skomina játékvezetése mellett 20.15-kor kezdődik a Megyeri úti stadionban, amelyen a magyarok kezdőcsapatában három újpesti, illetve exújpesti (Juhár, Tokody, Lőw), és - az egykori FTC-játékos Lisztessel együtt - öt ferencvárosi (Dragóner, Lipcsei, Gera, Tököli, Lisztes) labdarúgó kapott helyet. A kezdő tizenegy így fest: Király - Salamon, Dragóner, Juhár - Tokody, Lisztes, Lipcsei, Lőw - Gera, Tököli, Kenesei.

Bánki József