Vágólapra másolva!
Miután nem írta alá újabb szerződését, a Sturm Graz vezetői jelezték, a tavaszi idényben valószínűleg nem szerepeltetik a csapatban Szabics Imrét. Ennek első jeleként az osztrák futballklub vezetői hétfőn közölték a csatárral, nem tarthat a kerettel Gran Canariára.

A magyar utánpótlás-válogatott 22 éves támadója így egy hétig a stájer fővárosban készül, miközben a Sturm a Kanári-szigeteken négyes tornán vesz részt a holland Feyenoord, a német 1. FC Nürnberg és a norvég Rosenborg társaságában.

Szabicsot hétfőn délután Grazban értük utol, és az elmúlt szezonban remeklő labdarúgó elmondta: számított erre a döntésre, továbbá arra is felkészült, hogy tavasszal nem léphet pályára az osztrák együttesben. Ugyanakkor biztató, hogy Franco Foda, a Sturm fiatal német trénere kijelentette, amennyiben január 31-ig nem sikerül eladni Szabicsot, ő akkor is szívesen játszatná a bajnokságban, mert szüksége van rá ahhoz, hogy a csapat elérje a célját, a nemzetközi kupaszereplést.

Lehet magyar focistából világsztár?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=26844

"Örülnék, ha Foda játszatna, elvégre közös a célunk, őt is, engem is az eredmény minősít" - mondta Szabics. Persze a téli szünetben nehéz csapatot találni, hiszen miért fizetne egy klub olyan játékosért, akit három hónap múlva ingyen is megkaphat, hacsak nincs sürgősen szüksége egy csatárra? A jelek szerint a Sturm vezetői nehezen törődnek bele, hogy a távozás mellett döntöttem, noha eddig sem tagadtam, sokat köszönhetek a Sturm Graznak, személy szerint Ivica Oszim edzőnek és a jelenlegi szakvezetőnek, Franco Fodának is, ám úgy éreztem, váltanom kell, mivel szeretnék magasabban jegyzett bajnokságban is futballozni. Ez azért is fontos, mert így talán az A válogatotthoz is könnyebben odaférhetek, ugyanis ez, mint minden magyar játékosnak, nekem is gyerekkori álmom."

Szabics egyébként ezen a héten a szintén Grazban maradt négy játékostársával együtt, külön erőnléti edző felügyelete mellett dolgozik. Leendő csapataként pedig német források szerint a Borussia Mönchengladbach és az 1860 München jöhet szóba.

Bánki József