Pár év múlva világverő csapatunk lehet - Gellei Imre a Társalgóban

Vágólapra másolva!
A mindenkori magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának nehéz dolga van, főleg az utóbbi évtizedekben. Az Aranycsapat által felállított mércét csak távcsővel láthatjuk, s országunk tízmillió szakértő "szövetségi kapitánya" már alig várja, hogy a magyar futball újra világverő legyen. Gellei Imre egyelőre talán megelégedne egy szimpla Eb-kvalifikációval is.
Vágólapra másolva!

Fotó: Varga Ferenc [origo]Milyennek ítéli a válogatott eddigi szereplését ebben az évben a viszonylag gyenge ellenfelek ellen? (harsap22)
Gellei Imre: Ez nehéz kérdés, hiszen a tétmérkőzések számítanak elsődlegesen, de a spanyolok egyáltalán nem számítanak gyenge ellenfélnek, az izlandiak is lényegesen előttünk állnak a ranglistán, ami pedig a legutolsó mérkőzésünket illeti, az eredmény mindnyájunknak csalódást okozhatott, hiszen mi voltunk a mérkőzés esélyesei, s nem tudtunk győztesként lejönni a pályáról.

Melyik meccs volt idén a mélypont? (cool)
Gellei Imre: A tavasszal lejátszott mérkőzések eredményét illetően, ha csak az eredményt nézzük, akkor a fehéroroszok elleni mérkőzés volt a mélypont. A tavaszi idényben öt találkozót játszottunk, a kiválasztás volt a fő cél, azokat a játékosokat kerestem, akik az őszi tétmérkőzéseken várhatóan helytállhatnak majd.

A válogatott edzőjeként melyik meccsre a legbüszkébb? (honalj)
Gellei Imre: Az eredményt illetően a macedónok elleni tavalyi 5-0-s siker, játékban pedig a svédek elleni idei Eb-selejtezőn elért 1-1-es döntetlen volt a legjobb meccsünk.

Szerintem nem kellene olyan sok légiós a válogatottba, mert nem játszanak megfelelően a csapatban: nem ismerik annyira egymást, s nincsenek összeszokva. Miért van az, hogy a magyar válogatott nem tud egy stabil játékot játszani? (Tang)
Gellei Imre: Az ősz folyamán véleményem szerint válogatottunk stabil játékot produkált (két győzelem, három döntetlen), és a felépített játékunkhoz kellenek azok az idegenlégiósok, akik ebben a csapatban szerepeltek.

Ön szerint a válogatott támadó, avagy védekező felfogású focival lenne eredményesebb? (spongee)
Gellei Imre: A mi együttesünk igyekszik szervezett, fegyelmezett védőjátékot produkálni, minél több labdát szerezni a pálya középső harmadában, s minden megszerzett labdából szeretnénk több olyan támadást vezetni, amit góllal fejezhetünk be. Épp ezért a csapatunkban legalább annyira fontos azoknak a játékosoknak a szerepeltetése, akik éppúgy stabil védekező játékosok, mint ahogy a támadásban a felkínált lehetőségekkel élni tudnak.

Üdvözlöm, Gellei úr! A kérdésem az lenne, hogy miért nem három klasszikus támadóval játszik a válogatott? (bandytos)
Gellei Imre: Úgy vélem, hogy nemzetközi mérkőzéseken csak az igazán klasszis csapatok engedhetik meg maguknak, hogy három klasszikus támadóval lépjenek pályára. Látván a Japánban és Koreában lejátszott világbajnoki mérkőzéseket, még a világbajnok Brazília sem engedhette meg magának, hogy egyszerre három klasszis támadót küldjön a pályára.