Vágólapra másolva!
Tizenegy mérkőzés, egy győzelem, tíz vereség, 13 rúgott, 34 kapott gól, s utolsó hely a tabellán - ez a röpke statisztika mindent elárul a Békéscsaba labdarúgóinak élvonalbeli szerepléséről. Garamvölgyi Lajos vezetőedző vállalja a felelősséget, de a törülközőt nem dobja be.

A szurkolók a legutóbbi, 6-1-es debreceni vereség után a játékosokat szállító busz megtámadásával markánsan fejezték ki elkeseredettségüket, ha nem is szalonképesen. Az egyetlen, akit nem kritizálnak, Garamvölgyi, akit annak idején Debrecenben szintén kedveltek a szurkolók.

- Korábbi sikerei okán is obligát a kérdés: mekkora presztízsveszteség önnek ez a kudarcsorozat, hiszen amióta átvette az együttest, csupa vereséget kellett megélnie?
- Ez a csapnivaló szereplés valóban rontja a személyes megítélésemet, ráadásul edzői pályafutásom során még sohasem néztem alulról felfelé a tabellát, ez mindig fordítva volt. Ugyanakkor vállalom a teljes felelősséget a rossz szériáért.

- Ez azt jelenti, hogy ha kell...
- Ne is folytassa. Igen, ez azt jelenti, ha kell, felállok a kispadról, elviszem a balhét, ám a törülközőt nem dobom be, nem hagyom el a süllyedő hajót. Ez nem az én stílusom.

- Ez köztudott önről, mint ahogy az is, hogy játékospárti. Mit szól ahhoz, hogy a szurkolók néhány labdarúgót megfenyegettek a kilengései miatt?
- Én nem tudok a játékosaim éjszakázásairól, pontosabban egy eset kivételével egyikükről sem derült ki, hogy sportszerűtlenül készült volna. Egyébként régi igazság a magyar futballban, eredménytelenség idején: ha egy játékost este valahol meglátnak, s éppen kólát kortyolgat, másnap a részegségéről beszélnek az utcán. Ez egy kifejezetten rendes társaság, szerény és érdeklődő srácokkal, vagyis nem a kilengések a gyenge szereplés okai.

- Akkor netán a képességek is olyan szerények, mint maguk a játékosok?
- Maradjunk annyiban, tudtuk, hogy nem a felsőházba kerülésért küzdünk majd, azaz ismét kiderült, a futballban nincsenek csodák.

- Úgy tűnik, mintha a békéscsabai vezetők is beletörődtek volna a megváltoztathatatlanba, elvégre ilyen szereplés közepette válságstábot szoktak összehívni, netán az edzőt számoltatják be keményen. Az elöljárók részéről nem tapasztalt bizalmatlanságot?
- Egyáltalán nem, sőt, egy rossz szót nem szóltak a munkámról, pedig az eredménytelenség miatt megtehették volna, ám ők is látják a gondjainkat. Hiába, a bajnokság előtt erre a játékoskeretre volt pénze a klubnak.

- A csapat körüli szurkolói indulatokat miként éli meg?

Foci volt, foci lesz. És most?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29153

-Megértem a csabai drukkerek elkeseredettségét, próbálnak valamiképpen hatni a játékosokra, ám az erőszak nem old meg semmit, továbbá nekem a játékosaimat is illik megvédenem. Debrecenben a szurkolótábor a csapat 12. játékosa volt, és itt, Békéscsabán ugyancsak szuperlelkes a publikum, amely lényegesen többet érdemel a mostani szereplésnél.

- Miben bízhatnak ez ügyben?
- Nagyon kellene egy bravúr, ami felrázná a társaságot, s elhitetné a játékosokkal, hogy nem a pofozógép szerepét osztották ki rájuk. Az említett bravúrra, szombaton, Győrben nyílik lehetőség, remélem élünk is vele, mert egyelőre annyi pontunk sincs, mint a katicabogárnak.

Bánki József