Vágólapra másolva!
Miután Jordánia labdarúgó-válogatottja lemondta a november 20-i mérkőzést, a Magyar Labdarúgó Szövetség lázasan keresi az ellenfelet, amely ellen Gellei Imre együttese lezárná az esztendőt.

A Jordán Labdarúgó Szövetség október 19-én, faxüzenetben közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkárával, Berzi Sándorral, hogy a válogatott mégsem tudja elfogadni a november 20-ra, Budapestre szóló meghívást. Noha a felek korábban már megegyeztek a találkozóról, amely a két csapat tavalyi összecsapásának visszavágója lett volna, az ázsiai partner "előre nem látható körülményekre" hivatkozva lemondta a magyarországi fellépést.

Eb-selejtezőkhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=43415

A vezetőség tehát új feladatot kapott, ellenfelet kell keresnie Gellei Imre együttesének, ami azért is nehéznek tűnhet, mert az adott napon néhány Eb-selejtező mellett több barátságos találkozó is szerepel a programban. Ezek alapján látható, hogy huszonöt európai válogatott egyáltalán nem jöhet szóba. A "maradék", szám szerint huszonhat együttes azonban elég lehetőséget kínál a válogatásra.

Ellenfeleink lehetnek:
Albánia, Andorra, Örményország, Fehéroroszország, Belgium, Bosznia, Horvátország, Csehország, Anglia, Macedónia, Feröer-szigetek, Finnország, Grúzia, Izrael, Kazahsztán, Liechtenstein, Litvánia, Moldávia, Észak-Írország, Portugália, Románia, Oroszország, Skócia, Szlovénia, Svédország, Svájc.

A felsorolt országok közül várhatóan inkább gyengébb ellenfelet szeretne szakvezetés, így az igazán erős válogatottakat (Horvátország, Csehország, Anglia, Portugália, Oroszország) kizárhatjuk, csakúgy, mint a svédeket, hiszen az északi válogatottal most játszottunk Eb-selejtezőt. A sportnapilap úgy tudja, hogy Albániából már érkezett egy nem hivatalos felkérés, ám sokkal nagyobb az esélye annak, hogy november 20-án, Budapesten a belga vagy a finn együttes tegye tiszteletét.