Vágólapra másolva!
Megszületett a végső döntés a Ferencváros VfB Stuttgart elleni UEFA-kupa mérkőzésének jegyárairól, és a jegyárusítás menetéről. Az egyetlen állva maradt magyar kupacsapat vezetősége egy olyan rendszert dolgozott ki, mellyel elsősorban törzsszurkolóit kívánja védeni.

A sorsolás óta eltelt napokban a Ferencváros számos jegyigénylést, megkeresést kapott nagyvállalatoktól, társadalmi szervezetektől, amelyek százas, illetve ezres tételben szerettek volna jegyet rendelni a VfB Stuttgart elleni mérkőzésre.

A Ferencváros vezetősége kategorikusan elzárkózott attól, hogy ily módon értékesítse a jegyeket, és döntést hozott arról, hogy jegyeket csak a pénztárakban lehet váltani.

Október 14-én, 15-én, és 16-án csak az állandó bérlettel rendelkező szurkolók válthatják meg jegyeiket, mégpedig bérletük bemutatásával. A bérletes szurkolók természetesen a szokásos helyükre válthatnak jegyet.

Október 17-től kerül árusításra a maradék 12 ezer jegy, mégpedig olyan konstrukcióban, hogy a szurkolók egy két jegyből álló csomagot vásárolhatnak majd, hiszen csak az válthat jegyet a Stuttgart elleni mérkőzésre, aki a november 9-én esedékes, Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzésre is jegyet vesz.

Hajrá Fradi!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=26900

A két mérkőzés összekapcsolásával a Ferencváros szeretné elérni, hogy a leghűségesebb szurkolói mindenképpen megtekinthessék a Stuttgart elleni UEFA-kupa meccset, és ne elsősorban azoknak az érdeklődőknek jusson jegy, akik csak alkalmi látogatói a stadionoknak.

A jegyárak:
A kategóriás ülőhely: 4000 Ft (Stuttgart) + 1 500 Ft (Békéscsaba)
A kategóriás ülőhely VISA kártyával: 2000 Ft (Stuttgart) + 1 500 Ft (Békéscsaba)
B kategóriás ülőhely: 3000 Ft (Stuttgart) + 1000 Ft (Békéscsaba)
B kategóriás ülőhely VISA kártyával: 1500 Ft (Stuttgart) + 1000 Ft (Békéscsaba)
C kategóriás ülőhely: 1600 Ft (Stuttgart) + 600 Ft (Békéscsaba)
C kategóriás ülőhely VISA kártyával: 800 Ft (Stuttgart) + 600 Ft (Békéscsaba)
Nyugdíjas ülőhely: 600 Ft (Stuttgart) + 400 Ft (Békéscsaba)

A pénztárak nyitvatartása:
Csak a bérleteseknek:
Október 14, 15, 16: 11-17 óráig

A Stuttgart + Békéscsaba csomagot vásárlóknak:
Október 17, 18, 19, 21, 22, 24, 25: 11-17 óráig