Július végén Rómában indulhat a rali-Eb

ERC Rally Hungary 2019
A sártengerben többször is defektet kapott Herczig Norbert
Vágólapra másolva!
A tervek szerint július végén Rómában veszi kezdetét a rali Európa-bajnokság, amelynek nyolc tervezett futamából jelen állás szerint hetet rendeznek meg az átalakított versenynaptár alapján.

"Vártuk már a promóter bejelentését, nagyítóval figyeltük a híreket. Jelen pillanatban úgy tűnik, július végén az olasz fővárosban elindulhat a szezon. Persze ez még teoretikus, de most először csillant fel a remény, hogy ez reális lehet"

- mondta az M1 aktuális csatornának Herczig Norbert, aki megjegyezte, az Eb promótere mindvégig elkötelezett volt a bajnokság megrendezése mellett, ezért Ferencz Ramónnal együtt bíztak abban, hogy lesznek versenyek.

A MOL Racing Team négyszeres abszolút magyar bajnok párosának pilótája hozzátette, nem is volt kérdés, hogy ha elindul a kontinensviadal sorozata, akkor rajthoz állnak. A következő hónapok felkészülési tervére rátérve elárulta, a következő lépés, hogy megnyissák az osztrák határt, mert akkor kezdődhet számukra az aszfaltos tesztelés, amelyre fél éve nem volt alkalmuk. A duó Ausztriából, a BRR Racing Teamtől kapja a technikát.

A Volkswagen Polo GTI R5-s autóval versenyző Herczig és navigátora tavaly ötödikként zárta a sorozatot, amelynek idei nyolcfutamos programjából csak egyetlen viadalt, a lengyelországit törölték, a többi elhalasztott versenynek találtak új időpontot. A mostani tervek szerint a július 24. és 26. közötti római futammal kezdődik az Eb, a magyarországi versenyt az eredetileg tervezett november 6. és 8. közötti időpontban rendezik meg Nyíregyházán és környékén, viszont nem ez lesz a szezonzáró, hanem a Kanári-szigeti viadal december elején.