Vágólapra másolva!
A Hungaroring és a WTCR promótere is megerősítette, hogy a koronavírus miatti veszélyhelyzet következtében az eredeti időpontban nem lehet megrendezni a túraautó-világkupa hungaroringi hétvégéjét, másik dátumot pedig nem sikerült találni. Kamionverseny lesz, nyári időponttal.

A Hungaroring rendezte volna a túraautó-világkupa idénynyitóját, miután gazdasági okokból törölték a marokkói fordulót, de a Kormány által, a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet következtében a pálya menedzsmentje kénytelen volt elhalasztani a Kamion Európa-bajnokság mezőnyét is felvonultató rendezvényt.

Ez azonban nem sikerült, a Hungaroring és a Eurosport Events is megerősítette, hogy nem találtak megfelelő időpontot a hazai forduló pótlására, így a magyarországi versenyek elmaradnak. A versenynaptár továbbra is 20 futamot tartalmaz majd, jelen állás szerint a spanyolországi fordulóhoz adnak hozzá további két futamot.

Az idei szezon során nem lesz WTCR-hétvége a Hungaroringen Fotó: Csudai Sándor - Origo

„A nemzetközi helyzetre és a Magyar Kormány szerdai bejelentésére, vagyis a veszélyhelyzet kihirdetésére való tekintettel a nemzetközi és a hazai promóter közös megegyezéssel törölte az április 25-26-ára tervezett Super Racing Fesztivált a Hungaroringen” – áll a pálya által kiadott közleményben.

„A Hungaroring Sport Zrt. az elmúlt hetekben előrelátóan folyamatosan egyeztetett a túraautó-világkupa és a kamion Európa-bajnokság szervezőivel az esetleges halasztásról, ám minden közös törekvés ellenére a WTCR esetében nem opció a későbbi időpont, így ezt a futamot az idén nem tudjuk megrendezni a Hungaroringen.”

Jelen állá szerint májusban, a Nordschleifén rajtol a szezon, de ez még változhat Forrás: Clement Marin / DPPI/Clement Marin

A kamion Európa-bajnokság szervezőjével sikerült egy mindkét fél számára megfelelő időpontot találni, amely a tervek szerint a június 13-14-ei hétvége. Ezzel kapcsolatos remek hír a szurkolóknak, hogy ugyanakkor, ugyanitt, vagyis a Hungaroringen tartják meg az enduro-világbajnokság aktuális futamát, amely kétségkívül izgalmasabbá teszi a programot. Természetesen ezzel az eseménnyel kapcsolatban is folyamatosan egyeztetünk az Operatív Törzzsel és az Országos Tisztifőorvosi Szolgálattal, valamint betartjuk a Kormány külső- és belső rendezvényekkel kapcsolatos döntését.”

„A Super Racing Fesztiválra elővételben megvásárolt jegyek árát visszatérítjük. Kérjük azokat, akik március 31-ig nem kapnak értesítést ezzel kapcsolatban, lépjenek kapcsolatba azzal az irodával, amelytől a jegyet vásárolták.”

Továbbra is 20 futamos lesz a világkupa

A WTCR promótere bejelentette, fenntartják a 30-ról 20 futamosra csökkentett programot, az FIA jóváhagyásával átalakítják a spanyolországi forduló programját, így a MotorLand Aragón pályán 2020. július 3-5. között több futamot rendeznek majd. A formátum pontos részleteiről későbbre ígértek tájékoztatást.

A promóter a hatóságokkal egyeztetve figyeli a németországi és szlovákiai helyzetet. Amennyiben ezeket a versenyeket is törölni kell, a Eurosport Events azt fogja javasolni, hogy Portugáliában, Ausztriában, Kínában és Dél-Koreában a tervezett kettő helyett három futamot rendezzenek, így megmaradjon a 20 futamos szezon.