Vágólapra másolva!
Mindkét bajnoki éllovas a dobogón végzett az első monzai futamon a TCR Európa Kupában, ezzel a sorrendjük nem változott a szezonzáró előtt. A M1RA egyetlen pilótájának esélyei már az 1. körben elszálltak, a Zengő Motorsport versenyzője sem remekelt.

A szabadedzések ígéretes eredményei után az időmérő nem alakult jól az egyéni és a csapatverseny 3. helyére is hajtó M1RA Motorsportnak. Michelisz Norbert csapata a TCR Európa Kupa szezonzáró hétvégéjén anyagi okokból mindössze Luca Engstlert indítja, de az összpontosított figyelem nem hozott szerencsét az istállónak.

Engstler mindössze a 17. rajthelyet szerezte meg, így a kilátásai már a futamok előtt sem voltak kedvezők. Az élről a bajnoki pontverseny 2. helyezettje, Julien Briché rajtolt (ezzel 5 ponttal csökkentette a még mindig tetemes hátrányát, miközben legnagyobb ellenfele, az éllovas, Josh Files csak a 9. helyet szerezte meg, igaz, ez a vasárnapi futamra a 2. helyet jelentette a számára.

Briché rajtolt az élről, és márkatársa, Comte nem bántotta őt Forrás: TCR Europe

A mezőny egyetlen magyar tagja, a Zengő Motorsport színeiben induló Tenke Tamás a 26. helyet érte el a 33 fős mezőnyben, ezért már előre úgy tűnt, az első monzai futam nem a magyar érdekeltségeknek kedvez majd. Ellentétben a Peugeot-val, ami az első 5 rajthelyből hármat is megszerzett, így

a pole pozícióból kezdő Brichének jó esélye volt, hogy jelentősen csökkentse hátrányát a bajnoki pontversenyben.

Ezt jó rajttal erősítette meg, márkatársa, Aurélien Comte előtt megtartotta a vezetést, a szintén oroszlános autót vezető Teddy Clairet viszont csak a 6. helyen jött el. Josh Files közben rögtön hajrázni kezdett, a 2. kör végén már a 4. helyre jött fel, ami annak tekintetében még nagyobb eredmény, hogy az 1. körben számos koccanás történt a középmezőnyben.

A rajtnál voltak kisebb koccanások, de lényegében simán eljött a mezőny Forrás: TCR Europe

Az egyik ilyen baleset részese volt a szintén remekül induló Engstler is, aki már a 11. helyen haladt, amikor az 1. kör végén a Parabolicánál beszorult két ellenfele közé és többször is összekoccantak. A német pilóta lelassult, majd kénytelen volt a bokszba vinni a Hyundait, ezzel lényegében vége is lett a versenyének.

Nem indult jól a futam Tenkének sem, lényegében az utolsó, 31. helyre esett vissza a verseny elején.

A népes mezőnyben folyamatos volt az adok-kapok a pilóták között, de az élen állókat ezt nem érintette. Briché őrizte a vezetést Comte előtt, utóbbi szorosan üldözte ellenfelét a szélárnyék segítségével, de a pontversenyre való tekintettel fel sem merült a helycsere. A 3. helyezett Santiago Urrutia az Audival nem volt veszélyes az élen állókra.

Eleinte szoros volt az élmezőny, de aztán Briché és Comte meglépett Forrás: TCR Europe

Files szintén magabiztosan őrizte a 4. helyet, miközben Dan Lloyd feljött az 5. helyre, de előrébb már ő sem tudott jutni. A további sorrend 9 perccel a leintés előtt Mat’o Homola, Gilles Magnus, Andreas Bäckman, Teddy Clairet és Dominik Baumann volt az első 10 helyen. Alig 7 perccel a rendelkezésre álló idő letelte előtt

Urrutia megelőzésével Files feljött a 3. helyre a két Peugeot mögé.

Az éllovas szempontjából ez értékes felzárkózás volt, mert az előzései azt jelentették, hogy a 3. hely megszerzésével 312 ponttal zárta a futamot, míg Briché a győzelmével is csak 297-re tudta csökkenteni a hátrányát, így a Hyundai pilótája 33 pontos előnnyel várhatta az Európa Kupa idei szezonzáróját.

A teljes futam felvétele

Az utolsó percek során koccanásokkal is tarkított csata zajlott az 5-9. helyen, ebből Lloyd 1 perccel az utolsó kör megkezdése előtt kénytelen volt defekt miatt kiszállni. Az 5. pozíciót végül Homola szerezte meg, miután ütközött a 6. helyezett Magnusszal, Bäckman, Baumann, Teddy Clairet és Nelson Panciatici zárta az első 10 helyezettet.

Briché végül mindössze 0,4 másodperccel előzte meg Comte autóját, de a legnagyobb nyertes a 3. helyezett Files lett, aki a bajnoki cím elsőszámú esélyese maradt a vasárnapi zárófutam előtt. A mezőny egyetlen magyar tagja, Tenke Tamás a 27. helyen ért célba a Cuprával. A nullázás miatt Engstler az összetettben visszaesett a 8. helyre, és a M1RA is csak 4. a csapatversenyben.