Vágólapra másolva!
Luca Engstler egy ideig maga mögött tartotta a bajnoki éllovas Josh Filest, majd ütközött Tom Coronellel és visszaesett, Szabó Zsolt Dávid pedig szintén egy koccanás után feladta a versenyt.

Miután az első barcelonai futam pont nélkül zárult az akkori két bajnoki éllovas számára, a TCR Europe vasárnapi versenyének legnagyobb tétje az volt, hogy marad-e matematikai esély Luca Engstler, a M1RA pilótája számára, hogy az ázsiai sorozat után megnyerje az Európa-bajnokságot is. Josh Files 82 pontos előnnyel kezdte a futamot, 86-tal Engstler már biztosan lemarad a címről.

A M1RA-t sújtó technikai problémák miatt a verseny már a pénteki szabadedzéseken elméleti síkra terelődött, mert Engstler még a nedves pályán rendezett időmérőn is csak a 12. helyet tudta megszerezni a rakoncátlankodó motorja és a pályaelhagyás miatt elvett legjobb köre miatt. Ez azt jelentette, hogy a vasárnapi futamon sem tudott profitálni a fordított rajtrácsos szabályból.

Lloyd győzelemre váltotta a pole pozíciót Forrás: TCR Europe

Engstler maradt a 12. pozícióban, és Files annak ellenére is előle, a 9. helyről indult, hogy a szombati futamon időbüntetést kapott és nem szerzett pontot. A M1RA másik pilótája, Szabó Zsolt Dávid a 19. pozícióból, a Zengő Motorsport színeit képviselő Tenke Tamás a 27. helyről kezdett.

A szombati futamhoz hasonlóan ismét galiba alakult ki a felvezető körön, Al-Khalaifi gumimelegítés közben megcsúszott, és már azelőtt nekiment a betonfalnak, hogy elhagyta a célegyenest.

A műszaki mentés miatt a rajtot elhalasztották, mivel az alaposan összetört autó elszállításához időre volt szükség. Ez kapóra jött John Filippi szerelőinek, akik műszaki hibát próbáltak elhárítani a csúszás alatt, és végül a francia versenyző is csatlakozni tudott a mezőnyhöz a bokszutcából indulva.

A rajt ezúttal nagyobb baleset nélkül lezajlott, Dan Lloyd megtartotta a vezetést Gilles Magnus előtt, Engstler a szombati futamhoz hasonlóan feljött a 8. helyre, fél kör után Szabó a 16. helyezett volt, Tenke pedig a 27. helyen autózott. A M1RA német pilótája nem sokkal később egy újabb pozíciót javított.

Az élen nagy csata alakult ki Lloyd és Magnus között, de ennek gyorsan véget vetett egy Safety Car-fázis a 2. körben Colombani és Moura autói miatt.

Az első másfél kör során az adok-kapokban Szabó visszacsúszott a 19. pozícióba, Tenke viszont a 24. helyre jött előre. A biztonsági autó miatt a sorrend sokáig nem változhatott, mindössze az utolsó helyen haladó John Filippi adta fel a versenyt, miután a bal első futóművét a rajt előtt nem sikerült rendesen megjavítani.

A rajtot elhalasztották, de utána simán lezajlott Forrás: TCR Europe

A szombati futamhoz hasonlóan a hosszadalmas Safety Car-fázis után alig 14 perce és egy köre maradt a mezőny tagjainak, hogy döntésre vigyék a helyezések sorsát. Lloyd a verseny elejéhez képest kicsit nagyobb előnnyel jött el az élen, de így is védekezni kényszerült a célegyenes végén, és Magnus később is gyorsabbnak tűnt nála.

Az 5. körben Urrutia alaposan elfékezte magát a 3-as szektorban, a balesetet elkerülte Tom Coronellel, de a kicsúszást nem tudta,

ezzel Engstler újabb pozíciót javított, és Files előtt a 6. helyen haladt. Szabó tartotta a 19. helyet, Tenke a 24. helyezett volt a mezőny sűrűjében. Közben Julien Briché szép manőverrel átvette a 3. helyet Jack Youngtól, előre menekülve annak érdekében, hogy minél több pontot faraghasson Files előnyéből a bajnoki pontversenyben.

Briché (jobbra) csökkentette a hátrányát az egyéni pontversenyben Forrás: Joao Filipe Photography

Az élen csatázó Lloyd és Magnus közben 3 másodperces előnyre tett szert a dobogóért küzdő Brichével és Younggal szemben, ráadásul Files megelőzte Engstlert, és egy ütközés miatt Szabó is visszaesett a 21. helyre. Jessica Bäckmant, Mat’o Homolát és Szabót a futam után vizsgálták a sportfelügyelők.

– nyilatkozta Szabó a M1RA honlapjának. – Végül a sikán előtti részen hárman fordultunk el egymás mellett, én voltam a belső íven, nekem jöttek és eltört a féltengely. Ezután nem tudtam volna versenyképes tempót futni, és úgy döntöttünk, hogy begurulok a boxba. Hiába nem voltam pontszerző helyen, szerettem volna befejezni a futamot, emiatt van kis hiányérzetem.”

Szabó végül kiesett a versenyből Forrás: TCR Europe

Files nem állt le Engstler megelőzése után sem, Coronelt is maga mögé utasította, és elindult a 4. helyezett Young után. Bő 3 perccel a leintés előtt Engstler koccant az utolsó sikánban Coronellel, de ő veszített lendületet, és visszacsúszott a 11. helyre a szombati futamot megnyerő Bäckman mögé.

A koccanást vizsgálni kezdték a sportfelügyelők, de a visszaesés miatt a döntésnek nincs praktikus jelentősége, mivel Files előnye tovább nőtt Engstlerrel szemben, még úgy is, hogy Briché 3. helyének köszönhetően a pontverseny első két helyezettje közelebb került egymáshoz az utolsó, monzai forduló előtt.

Tenke az időmérőkön javulna Forrás: TCR Europe

Bár a küzdelem végig szoros maradt, a pole pozíciót megöröklő Lloyd végig megtartotta a vezetést Magnus és Briché előtt. Engstler a 11. helyen ért célba, Szabó egy koccanás után az utolsó előtti kör során feladta a versenyt a bokszban, Tenkét pedig a 20. helyen intették le a kockás zászlóval a második barcelonai futamon.

– nyilatkozta Tenke a futam után. – Nagyon sok baleset volt, de az autót sikerült épségben behozni. Jól zártuk a hétvégét, nagyon köszönöm a csapatnak, az autó nagyon jó volt. Nagyon élveztem az egész hétvégét, úgy gondolom, a helyzethez képest jó volt. Az időmérőn kell még sokat javítanom, a versenytempónk általában jó. Ki kell találnunk valamit, hogy a mezőny első harmadából tudjak indulni.”

A három hét múlva esedékes utolsó forduló előtt Engstler és a M1RA szempontjából is a bajnoki 3. helyezés a reális célkitűzés, bár matematikai esély ennél jobb eredményre is maradt.