Vágólapra másolva!
Ez most nem rajtunk múlt. Másodjára sem sikerült célba érnünk a Barum Rallyn, ami miatt végtelenül csalódottak vagyunk, ám ezúttal a technika állított meg bennünket. Sajnos ez benne van a mi sportágunkban, és amikor év elején a Volkswagen Polo GTI R5 mellett döntöttünk, akkor tudtuk, hogy hiába a töméntelen mennyiségű munka, amit a gyár az autó fejlesztésébe fektetett, az új konstrukcióval járó gyerekbetegségek kiküszöbölésében nekünk is részünk lesz. Ezzel együtt továbbra is hisszük, hogy ezekért a nehéz pillanatokért cserébe legalább annyi örömet is kapunk majd a jövőben.

Herczig Norbert hetedik blogbejegyzése.

Komoly várakozásokkal utaztunk Csehországba. Az elmúlt évben itt lecsúsztunk a pályáról és nem tudtuk befejezni a versenyt, de a tempónk már az első Barumunkon is jó volt, mert a hazai bajnokságban szerzett aszfaltos rutinunkra tudtunk építeni. Idén pályaismerettel, gyorsabb autóval és a szintén új Michelin abroncsokkal egyértelmű javulást vártunk.

Okosan akartuk felépíteni a taktikát. A kvalifikáción azt tartottuk szem előtt, hogy az itt használt gumik beleszámítanak a gyorsaságikon használható mennyiségbe, ezért kicsit spóroltunk. A rajtsorrend aszfalton nem számít annyira, mint murván, belefért ez a kis trükk. A péntek esti szuperspeciálon pedig tavaly dupla defektet kaptunk, itt megint csak nem érte meg egy-két másodpercért kockáztatni.

A valódi tempónkat a második gyorsaságin tudtuk megmutatni, ahol ötödik idővel kezdtük a szombatot.

A második gyorsaságin még ötödikek lettünk Forrás: [email protected]/Josef Petru

Azt tudni kell a Barum Raliról, hogy az ERC versenyzők mellett minden évben itt vannak azok a cseh pilóták, akik egész évben a hazai futamukra készülnek. Úgy ismerik a kanyarokat, mint mi otthon a megszokott pályáinkat, emellett pontosan tudják, hogy ezeken a pokoli nehéz, speciális aszfalttal borított szakaszokon, hogyan kell igazán gyorsnak lenni.

Őket tudtuk megelőzni úgy, hogy a szintén Volkswagen Poloval versenyző cseh Stajfnak öt és fél, a bajnokságot akkor vezető lengyel Habajnak hat és fél másodpercet adtunk.

A következő szakaszokon is az élmezőnybe tartozó időket tudtunk menni, aztán jött az ötödik gyorsasági, ahol megint kaptunk egy pozitív visszajelzést.

Forrás: [email protected]/Zilinsky Zdenek

A rajthoz vezető etapon mindig egy tudatosan felépített folyamattal felmelegítjük az abroncsokat, hiszen a raliban is nagyon fontos, hogy megfelelő hőmérsékletű gumikkal versenyezzünk, mert ezek sokkal jobban tapadnak, mint a hideg gumik. Üzemmeleg abroncsokkal érkeztünk a rajthoz, a mezőny eleje el is rajtolt, de történt egy baleset, ahol egy lengyel páros autója olyan szerencsétlenül ragadt az úton, hogy nem lehetett mellette elférni. Szerencsére egyikük sem sérült meg, de technikai mentésre volt szükség. Az alatt a 30 perc alatt, amíg ez tartott, a mi felmelegített gumijaink elkezdtek kihűlni, a fékek pedig teljesen lehűltek. Ilyenkor is a pilóta hozza meg a döntést, hogy mennyi kockázatot vállal, és ez a döntés nehéz, mert ha túl lassan megyünk, akkor azok kerülnek nagy előnybe, akik előttünk még üzemmeleg gumikkal mentek, ha pedig sokat kockáztatunk, akkor ott a kicsúszás veszélye. Azt tudtam, hogy a Michelin abroncsok jól tartják a hőt, így próbáltam volna gyorsabban kezdeni, de szerencsétlenségünkre az első három kilométeren annyira piszkos volt az aszfalt, hogy itt sem lehetett teljesen felmelegíteni a gumikat. Az előttünk levők levágták a kanyarok szélét, és ezzel felhordtak annyi földet a pályára, ami miatt nem lehetett terhelni a gumikat. Az lett a vége, hogy a 12 kilométeres gyorsasági felétől tudtunk ideális körülmények közt, meleg gumikkal és fékekkel versenyezni, és végül így autóztunk egy újabb ötödik időt. Ez az a részeredmény, amiért jöttünk, és ezek azok a visszajelzések, ami miatt tudjuk, hogy jó úton járunk.

A cseh pilóták jobban ismerték a hazai pályákat Forrás: MK_RACING/Martin_Kovacs

A másik célunk ezen a hétvégén egy erős pontszerző helyezés volt, de ez az álom már a következő gyorsaságin szertefoszlott. Alighogy elrajtoltunk, kigyulladt a műszerfalon az alacsony üzemanyagnyomásra figyelmeztető lámpa, majd jöttek az ebből fakadó újabb hibaüzenetek is, így kénytelenek voltunk megállni a pálya szélén.

Ramónnal átnéztük az autót, megpróbáltuk ellenőrizni, amit mi ketten tudtunk, majd újra elindultunk. Hamarosan újra előjött a hiba, a motor továbbra is dadogott, így pedig nem lehetett folytatni a versenyt.

Megálltunk, abban bízva, hogy vasárnap folytatni tudjuk. Az ERC értékelésben a napi szakaszokért is járnak pontok, vasárnap pedig benne volt, hogy a legjobb három közt végezzünk. Egy kis faluban álltunk félre, és már ekkor enyhítették a fájdalmunkat a magyar szurkolók. Négy magyar fiatalember húzta félre a kordont, és azonnal pártfogásukba vettek minket. Megkínáltak pálinkával, sörrel (amit persze nem fogadtunk el) és nem tudtunk volna olyan kérni, amit ne próbáltak volna meg azonnal teljesíteni. Egy cseh kisfiú pedig annyira rohant hozzánk, hogy szegény a nagy igyekezetben hatalmasat esett, és alaposan lehorzsolta a térdét. Keservesen sírva fakadt, de amikor ráadtam a kocsiban tartott saját csapatpólómat és készítettünk egy közös fotót, az ő fájdalma is azonnal csillapodott.

Nagyon fiatal szurkolókkal is találkoztunk Forrás: Herczig Norbert

Újra el kell mondanom, hogy mennyire jó érzés, hogy ennyi támogatást kapunk a szurkolóktól. Rajtunk kívül még több magyar páros is indult a versenyen, ezért azt hiszem nem túlzás, ha azt mondom, hogy a csehek mellett a magyar szurkolók voltak legtöbben ezen a hétvégén Zlínben és környékén. Mindenütt a magyar zászlót láttuk, és folyamatosan kaptuk a bíztató szavakat, illetve a kiesés után a támogatást.

Elképesztő mennyi magyar szurkoló volt a pályák mellett Forrás: FLAT-OUT media agency/Sven Kollus

A magyar raliszurkolók az átlagnál hozzáértőbbek, ezért ők is tudják, hogy ezek a technikai hibák benne vannak a raliban, és ők is értékelik azokat a részeredményeket, amiket elérünk ebben a nehéz szezonban. A kiesés okozta csalódottságunkat az ilyen momentumok, és a folyamatosan kapott bíztató üzenetek tudták csillapítani, és a remény, hogy vasárnap folytathatjuk.

Nem sikerült a a szombati motorhibát vasárnapra kijavítani Forrás: Herczig Norbert

Úgy feküdtünk le aludni is, hogy másnap versenyzünk, de nem csak ezért nem kóstoltam meg a remek cseh söröket, hanem azért sem, mert nem szeretem a sört. Reggel korán csörgött az ébresztőnk, de sajnos hiába, mert ott várt a csapattól az üzenet, hogy hiába dolgoztak hajnali ötig, nem sikerült megtalálni a hiba okát. No, ekkor döntöttünk úgy, hogy még a verseny végét sem nézzük meg, sőt a Fit4Race edzést is kihagytuk, pedig Matics Zsolti barátunk is ott volt velünk. Helyette autóba ültünk és hazautaztunk.
A gondolatainkban most már a következő futam jár. Az autó miatt nem aggódunk, tudjuk, hogy jó kezekben van, már a gyári mérnökök keresik a probléma okát, és biztosak vagyunk benne, hogy Ciprusra egy hibátlan, a korábbinál üzembiztosabb Volkswagennel érkezik a csapat. A két aszfaltos futam után újra murván versenyzünk majd szeptember végén. Tapasztalatunk már itt is van az elmúlt évből, de tudjuk, hogy a pályák egy része változni fog. A tavalyi itinerre viszont már építhetünk, a tesztre is odafigyelünk majd, mert murván még sok tapasztalatot kell gyűjtenünk. Tavaly Cipruson a dobogón ünnepelhettünk a verseny végén, ebben az évben is igyekszünk majd úgy felkészülni, hogy egy szép eredménnyel térjünk haza.