Vágólapra másolva!
Nem akármilyen instruktora lett erre a hétvégére Vogel Adriennek. A gyorsaságiban és raliban is aktív magyar autóversenyzőnő a Williams lengyel pilótájától, Robert Kubicától kapott vezetéstechnikai tanácsokat, emellett a magyar- és a nemzetközi raliról is szó volt beszélgetésükön. A TV2 Supercar című műsorának háziasszonya augusztusban újra találkozik a népszerű versenyzővel.

A Forma-1 Magyar Nagydíj helyszínén, a Hungaroringen találkozott a lengyel Orlen két támogatott versenyzője. Vogel Adriennt csapata, a Roger Racing Team tulajdonos-vezetője, Jobbágy Ákos is elkísérte előbb a Williams boxába, majd a motorhome-ba is, ahol a csapat mindkét pilótájának bemutatták őket.

Robert Kubica és Vogel Adrienn Forrás: Yellow Flag Média

"Amint kiderült, hogy közünk van a versenyzéshez, Kubica azonnal leült hozzánk, hogy beszélgessünk. Csillogó szemmel beszélt a raliról, a magyarországi ralifutamok gyorsasági szakaszait kőkeménynek nevezte.

Meséltünk neki az ERC idei évadzáró fordulójáról, a Nyíregyháza-raliról, amit a magyarországi Monte Carlo ralinak nevezett el, a várhatóan télies időjárási körülmények miatt. Élmény volt hallgatni, amilyen részletességgel és átéléssel beszélt raliautói műszakai adatairól is" - osztotta meg a találkozó részleteit Jobbágy Ákos.

A 2011-ben súlyos ralibalesetet szenvedő Forma-1-es versenyző a jelek szerint még a jobb keze épségébe kerülő karambol ellenére is imádja a ralit, de a pályaversenyzéssel kapcsoaltban is voltak szakértő tanácsai Vogel Adriennek.

Orlen-támogatott versenyzőként természetesen jól ismeri az Orlen kenőanyaga, a Platinum által szponzorált Kia Platinum Cupot is. A Pirelli versenyabroncsaival kapcsolatban is adott tippeket, alig várom, hogy kipróbálhassam, amiket javasolt" - mesélte sejtelmesen a beszélgetésről Vogel Adrienn.

Vogel Adrienn vezetéstechnikai tanácsot kapott Robert Kubicától Forrás: Vogel Adrienn

A 2017-ben az Év Női Autóversenyzőjének választott Vogel Adri és a Forma-1-es autóversenyző Robert Kubica találkozásának augusztusban lesz folytatása. Vogel Adrienn pedig a rövid nyári szünet után augusztus 23-25-én az Ózd-Salgó Rallye-n a Kia Platinum Rally Cup, majd egy héttel később a Kia Platinum Cup csehországi versenyén indul.