Vágólapra másolva!
A 14. helyen zárt a MOL Racing Team két versenyzője, Herczig Norbert és Ferencz Ramón a rali Európa-bajnokság (ERC) harmadik futamán Lettországban.

A csapat vasárnapi tájékoztatása szerint az előző versenyen, a Kanári-szigeteken szerzett negyedik hely után Herczig Norbert csalódottan nyilatkozott.

"Rosszul kezdtünk, mivel az első nap első gyorsasági szakaszán nagy tempónál lecsúsztunk az útról, egy kicsit magamra ijesztettem, és innentől kezdve óvatosabb voltam, ami látszott az időeredményeken" - mondta a pilóta.

Herczig Norbert Forrás: FLAT-OUT media agency/Sven Kollus

"Így az első napot csak a tizedik helyen zártuk. Sajnos a második napra az első tizet megfordítják, így vasárnap elsőként indultunk, ami ezeken az apró kavicsos gyors pályákon hatalmas hátrányt jelentett.

Az utolsó négy gyorsaságira ráadásul rossz gumit választottunk, de ekkor már nem is akartunk kockáztatni, hiszen a pontszerző helyektől messze voltunk" - tette hozzá.

A Volkswagen Polo GTI R5-tel versenyző páros legközelebb az ERC negyedik futamán, Lengyelországban áll rajthoz június végén.