Vágólapra másolva!
Tizedik alkalommal versenyez együtt Herczig Norbert és Ferencz Ramón, akik a rali Európa-bajnokság (ERC) idei harmadik futamán Lettországban állnak rajthoz a hétvégén.

A MOL Racing Team párosa tavaly nem indult el a Rally Liepaján, így ismét új pályákat kellett megismerniük, de pilóta és navigátora - állításuk szerint - most már tökéletes összhangban van.
Herczig elmondta: mivel ez lesz a tizedik közös versenyük, már rutinosan dolgozzák fel a pályákat.
"Ramón tökéletesen ráérzett arra, hogy milyen itinerrel tudok a lehető leggyorsabb lenni, és az információkat is nagyon jól adja vissza" - hangsúlyozta a keddi lettországi teszt után Herczig.

Herczigék Lettországban jubilálnak Forrás: FLAT-OUT media agency/Sven Kollus

A pilóta elárulta: mérnökük kitalált egy új lengéscsillapító-beállítást, ráadásként pedig olyan gumit kaptak, ami kimondottan a lettországi, murvás pályákra való, bár azokkal korábban még nem ment.

- emelte ki Herczig.

Hozzátette, optimistán várja a versenyt, amelynek a kvalifikációja pénteken lesz, szombaton és vasárnap pedig a 13 gyorsasági szakaszon összesen több mint 206 km vár a mezőnyre.