Vágólapra másolva!
A ralikrossz-világbajnokság magyar újoncának első napja a tanulásról szólt Abu Dhabiban, a szezon nyitóversenyén. Szabó Krisztián, Az EKS versenyzője már azt is tudja, min kell javítania, hogy szombaton a kemény mezőnyben felzárkózhasson a 12. helyről.

Az FIA ralikrossz-világbajnokságának (WRX) szezonnyitóján ott van Abu Dhabiban a 17 fős mezőnyben Szabó Krisztián is, a 2016-os világbajnok Mattias Ekström csapatában. A teljes évadra benevező kétszeres Super 1600 Európa-bajnok pályafutása során először szerepelt világbajnoki mezőnyben, ezért a nap programja, a szabadedzés (15. hely) és két kvalifikációs futam (egyaránt 10. hely) elsősorban a tanulásról szólt az Audi S1 RX quattróval.

Szabó Krisztián Forrás: EKS

„A szabadedzésen kicsit kicsúsztunk az időből, az első két menetben a pályát tanultam és a gumival spóroltam, a harmadikban akartunk odalépni, de elmaradt. A Q1-re 4. helyet kaptam a sorsolásban, és nem sikerült túl jól a rajtom, onnantól fogva pedig nem nyertem helyezést. Ugyanez történt a Q2-ben, ahol az 5. helyen jöttem el az első kanyar után. Ma még kielemezzük, mi történt, de az már most látható, hogy az első körben veszítem a legtöbb időt. Az autóhoz még alkalmazkodnom kell, picit változtatnom a stílusomon, hogy gyorsabb legyek, de alapvetően tudom, mit kell máshogyan csinálnom" – összegezte a pénteki eseményeket Szabó Krisztián.

„Szombaton újult erővel folytatom, a Q3-ban megint az ötödik helyről kezdek, de most megpróbálok elkapni egy jobb rajtot. Szeretném összeszedni magam és a maradék két kvalifikációs futamon minél jobb rajthelyet elérni az elődöntőben, ahol a legjobb 12 között bármi megtörténhet. Továbbra is célom a döntőbe bejutni!"

A váci versenyző örül, hogy a legjobbakkal mérheti össze erejét.

„Örülök, hogy ilyen ellenfelekkel versenyezhetek. A gyorsaságukat bizonyítja, hogy az első két előfutamban a rajt után követni sem volt egyszerű őket, viszont sok mindent tudok ellesni tőlük. Különösen örülök, hogy Bakkerud a csapattársam, akitől rengeteget tanulok. Az ellenfelek korrektek, nem nagyon megy lökdösődés az első kanyarban, mindenki helyet ad a másiknak, tudják, hogy a kvalifikáción nemcsak egymással, hanem az idő ellen is folyik a harc."

Abu Dhabiban szombaton a warm-up, Q3, Q4, elődöntő és döntő lesz a program.