Vágólapra másolva!
Újabb fiatal magyar tehetség csatlakozik a túraautó-világkupa mezőnyéhez. Tassi Attila a WTCR-ben folytatja pályafutását, méghozzá a volt Forma-1-es versenyző, Tiago Monteiro csapattársaként. A Honda gyári pilótaként szerződtette Tassit, aki a KCMG színeiben indul a sorozat 2019-es idényében. 

A Hell Energy támogatásával versenyző Tassi a mezőny egyik, ha nem legfiatalabb versenyzője lesz, mégsem riad vissza a kihívástól:

„A legnagyobb álmom vált valóra. Tudom, sokszor említettem tavaly, hogy 2019-ben már a WTCR-ben szeretnék versenyezni, de ez eddig csak álom volt, amiről most szinte el sem hiszem, hogy valóra vált! Nagyon megtisztelő, hogy a Honda ennyire bízik bennem, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy bizonyítsak nekik, és a közönségnek. Fontos megjegyeznem, hogy a HELL ENERGY és a családom támogatása nélkül nem tartanék most itt, ezúton köszönöm nekik ezt a fantasztikus lehetőséget.

Tassi Attila jól ismeri a Honda Civic Type R TCR-t Forrás: Photo 4/Photo 4

Biztos vagyok benne, hogy Tiago Monteiro-tól rengeteget fogok tanulni, és ütős csapat leszünk. Már most nagyon jó a kapcsolatunk Tiagoval, remélem ez így is marad.

A mezőny idén erősebb, mint valaha. Többszörös világbajnokok ellen kell helytállnom, de mindent megteszek azért, hogy a maximumot hozzam ki magamból"

– mondta Tassi Attila.

A 19 éves Tassi Attila magyar versenyeken, egyedileg épített túraautókkal kezdte pályafutását, majd a 2016-os Nemzetközi TCR-kupán villantotta meg igazán tudását, ahol már az ötödik versenyhétvégét dobogósként zárta. A folytatás szintén elismerésre méltó, hiszen 2017-ben ezüstérmet akasztottak nyakába a szezon végén. 2019-ben korábbi mentora és csapattulajdonosa, Michelisz Norbert ellen szállhat harcban a WTCR mezőnyében.

2017-ben már Civic Type R TCR-rel versenyzett, így nem volt számára ismeretlen az autó, mikor tavaly a KCMG szabadkártyás WTCR-pilótájaként elindult a hungaroringi futamon.

Emellett az új TCR Europe Series versenysorozatban is felhívta magára a figyelmet, ugyanis két futamgyőzelmet is bezsebelt és negyedik lett az összetettben - emlékeztet a Honda közleménye.

Tiago Monteirónak túraautós tapasztalata mellett Forma-1-es múltja is van Forrás: Francois Flamand / DPPI/Francois Flamand

A JAS Motorsport minden segítséget megad a magáncsapatoknak, illetve a hondás pilótáknak, egyebek mellett alkatrész-ellátást és technikai támogatást biztosítanak a versenyeken. Az új Honda Civic TCR-t a JAS szakemberei tervezték és építették. Az autó januárban a Dubai 2018 órás endurance-versenyen gurult elsőként a rajtrácsra, és öt nagydíjon diadalmaskodott első szezonjában.

Tiago Monteiro elmondta: „Hihetetlenül izgalmas a KCMG és a Honda kötelékében, teljes szezonban versenyző pilótaként visszatérni,

A KCMG-nek még új a WTCR, de elképesztő eredményeik vannak a motorsport minden területén, és rendkívül tapasztaltak a túraautókat illetően, szóval

már az első versenyhétvégén roppant ütőképesek lehetünk.

Hosszú időbe telt, mire sikerült felépülnöm, de a Honda, a WTCR szervezőcsapata és a teljes motorsport-család támogatott, ami nagyon sokat segített. Nagyon nehéz volt úgy ott lenni a futamokon, hogy nem indulhattam, a Japán Nagydíj azonban mindenért kárpótolt, hatalmas érzelmi löketet adott a visszatérés. Nincs kétségem afelől, hogy erősebb és motiváltabb vagyok, mint valaha – kiéheztem a világbajnoki címre, amitől tavaly a sérülésem megfosztott."

A túraautó-világkupa 2019-es versenynaptára:

április 5-7.: Marrakesh, Marokkó

április 26-28.: Hungaroring

május 10-12.: Szlovákiaring

május 17-19.: Zandvoort, Hollandia

június 20-22.: Nürburgring, Németország

július 5-7.: Vila Real, Portugália

szeptember 13-15.: Ningbo, Kína

október 25-27.: Suzuka, Japán

november 14-17.: Makaó

december 13-15.: Sepang, Malajzia