Vágólapra másolva!
Sem a sorozatos csaták és műszaki hibák miatt balul elsült ningbói hétvége, sem az időeltolódás, sem pedig a higiéniai hiányosságok nem vették el Nagy Norbert kedvét a versenyzéstől. Még úgy sem, hogy a Zengő Motorsport WTCR-ben szereplő pilótája folyamatosan felső légúti problémákkal küzdött a túraautó-világkupa első ázsiai állomásán. A történtek ellenére bizakodva készül a wuhani folytatásra - áll az Origóhoz eljuttatott közleményben.

A balszerencsés ningbói forduló után most hétvégén még mindig Kínában, de már az ország egyik legnépesebb, tízmilliós városában, Wuhanban zúgnak fel a túraautók motorjai. A rendkívül gyors utcai pálya teljesen újnak számít a versenynaptárban, így szimulátoron sem található meg, ezért csak belső kamerás felvételekkel tudott előzetesen készülni Nagy Norbert. A pályabejárást szerdán sötétben tartották meg, túl sok haszna nem volt a túrának, viszont a rázóköveket közelről szemügyre vehették.

A zengős Cuprák most kipróbálhatnak egy kínai utcai pályát is Forrás: Nagy Norbert Média

A fiatal versenyző jól bírja a kínai kiküldetést, csak a légszennyezettséggel birkózik nehezen. "Kicsit lebetegedtem a ningbói hétvége végére, most csütörtökön már úgy érzem, jól vagyok.

Az átállás könnyebben ment, mint gondoltam, nem is éreztem semmi megterhelőt. Amire próbáltak felkészíteni az ismerőseim, akik már jártak Kínában, hogy

a tisztaság nem túl jellemző az országra, azt most a saját szememmel is látom.

Kis betegséggel küzdött, de már jól van Forrás: Nagy Norbert Média

Nagyon más itt minden, az emberek nagyrészt olcsó elektromos kismotorokkal járnak, ebből már a csapatnak is vett kettőt Zengő Zoltán, hogy például mosdóba ezzel menjünk a pályáról a hotelbe - mert igen, jobban járunk, ha inkább a hotelben végezzük a dolgunkat, mint a pályán.

Jókat szórakozom az itteni autómásolatokon, meg a nálunk már rég kifutott modellek erős ráncfelvarrásán, maradandó élmény, az biztos.

Remélem, a második kínai hétvégén több szerencsénk lesz, mint az elsőn volt. Rajtam nem fog múlni, továbbra is a maximumot nyújtom a versenyautóban" - foglalta össze kínai tapasztalatait Nagy Norbert.

A wuhani WTCR-hétvége menetrendje magyar idő szerint:

Október 5., péntek:

07.00 - első szabadedzés
09.30 - második szabadedzés

Október 6., szombat:

04.30 - első időmérő
10.00 - első verseny

Október 7., vasárnap:

03.00 - második időmérő
09.45 - második verseny
11.05 - harmadik verseny