Vágólapra másolva!
Három korábbi győztes, a címvédő spanyol Carlos Sainz, valamint az egyaránt francia Stephane Peterhansel és Cyril Despres a Mini csapatának színeiben indul a 2019-es Dakar-ralin.

A három korábbi bajnok tavaly az elmúlt három kiírásban győztes Peugeot-val versenyzett, ám a francia gyár kiszállásával új istálló után kellett nézniük: a BMW-konszern tulajdonában lévő Mini kedden közleményben jelentette be a három pilóta érkezését.

Ütős kis társaság Forrás: x-raid.de

A csapat eddig négyszer nyerte meg a legfontosabb tereprali-versenyt: 2012-ben és 2013-ban az összesen 13-szoros bajnok, 53 éves Peterhansel, 2014-ben a spanyol Nani Roma, 2015-ben pedig a katari Nasszer al-Attijah ült a győztes autó volánjánál.

Az új igazolások közül az 56 éves Sainz kétszeres bajnok (2010 és 2018), míg a 44 éves Despres motorral ötször volt a legjobb - az autósok között a 2017-es összetett harmadik hely a legjobb eredménye.

Brutális autóhoz brutális pilóták Forrás: x-raid.de

A jövő évi Dakar-ralira január 6-17-e között rendezik. A mezőny a teljes, majdnem 5000 kilométeres versenytávot Peruban teljesíti.